Október 1-jén eredményes negyedévet zárhatott az Intel. Éves összevetésben 9 százalékkal tudta növelni a bevételeit, és javított a nyereségességén is. Az üzemi eredménye 6 százalékkal, a nettó profitja pedig szintén 9 százalékkal nőtt. Az üzletágak közül az Internet of Things Group nőtt a legdinamikusabban, közel 19 százalékkal, aminek csupán az a szépséghibája, hogy az üzletág a mindössze a teljes bevétel 4,4 százalékát adja.
Brian Krzanich vezérigazgató szerint minden szempontból kiemelkedő volt a negyedév, ami azt mutatja, hogy az Intel jól halad a tervezett átalakítással, melynek egyik fő célja, hogy csökkentse a cég kitettségét a PC-piacnak. Tavasszal jelentettek be egy erőteljes, 12 ezres leépítést, és le akarnak faragni a cégről minden olyan elemet, ami nem illik az új irányokba. Így például felmerült az Intel Security eladása, ami végül is csak részleges kiszállásig jutott: kivitték külön cégbe – ami ismét McAfee lett –, és csak a többségi tulajdontól szabadultak meg 4,2 milliárd dollárért. A másik oldalon viszont bevásároltak olyan cégekből, melyek az új stratégiát erősítik. Legutóbb szeptemberben vettek egy gépi látáshoz SoC chipeket fejlesztő ír céget.
Majdnem minden területen nőtt
A teljes bevétel 15,8 milliárd dollár lett szemben a tavalyi 14,5 milliárddal. Az üzemi eredmény 4,5 milliárd dollár lett (tavaly 4,2 milliárd), míg a nettó profit 3,4 milliárd a tavalyi 3,1 milliárddal szemben. Javult a vállalat nyereségessége is, a bruttó árrés tavaly 63 százalék volt, idén pedig 63,3 százalék.
A negyedévről kiadott közleményben kiemelt Data Center Group 10 százalékkal növelte a bevételeit. 4,54 milliárd dollár bevételt termelt, míg tavaly 4,14 milliárdot. Az Internet of Things Group teljes bevétele ehhez képest is szerény: 689 millió dollár, ugyanakkor kétségtelenül ez a leggyorsabban növő szegmens, hiszen egy éve még csak 581 milliárd volt.
Hiába a PC-piac zsugorodása, az Intel itt is tudott növekedni. A Client Computing Group bevétele 5 százalékkal nőtt éves összevetésben, 8,5 milliárdról 8,9 milliárdra. Ez azért is fontos fegyvertény, mert a bevételek jelentős részét továbbra is ez az üzlet hozza.
Bővült az egyelőre még házon belül lévő biztonsági üzletág, az Intel Security Group is. 537 millió dollárt hozott, ami éves összevetésben 6 százalékos növekedés. Szintén 6 százalékkal bővült az Altera felvásárlásával létrejött Programmable Solutions Group. Az üzletágnak az előrejelzések szerint is jó kilátásai vannak, bár a tavaly nyélbe ütött üzletnek még mindig vannak költségei. Egyedül a memóriaüzlet (Non-Volatile Memory Solutions Group) teljesített rosszabbul: 1 százalékot zsugorodva 649 millió dollár volt a bevétele.
Pénzügyileg borúsabb a jövő
Bár az eredmények nagyon szépek, a tőzsde mégsem volt elégedett: tegnap délután az Intel-részvények 5,3 százalékot estek. Ezt azonban nem a lezárt negyedév eredménye, hanem a folyó negyedév kilátásai okozták. Az Intel ugyanis 15,7 milliárd bevételt vár az év utolsó három hónapjára, miközben az elemzők 18,86 milliárdot vártak.
Stacy Smith alelnök arról is beszélt, hogy az Intel átszervezésének költségeiben kellett némi átszervezés, így azok az utolsó negyedév eredményit is negatívan befolyásolják majd: az eredetileg tervezett 700 millió dollár helyett már 2,3 milliárd költséggel számolnak még az idén.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?