Két japán gyártó szinte egy időben, a kánikulai időszak kezdetekor debütált különleges megoldásával.

Miért szorítkoznánk a helyhez kötött hőmérsékletszabályozáshoz, ha megtehetjük ezt személyre szabottan is? Valahogy így gondolkodhatott a Sony és a Fujitsu General is, amikor zöld utat adtak saját megoldásaik fejlesztéséhez. A két japán vállalat azonban teljesen más technikát és eltérő üzleti modellt álmodott meg.

Erre is van már app

A Sony a héten kezdte meg a Reon Pocket értékesítését. Az apró szerkezetet egy speciális pólóba kell helyezni, ami így viselője nyakának hátsó részére kerül. A természetesen mobiltelefonos alkalmazással irányítható miniklíma képes a hő elnyelésére és termelésére is, azaz nem csak a nyári kánikulában, de télen is hasznos kiegészítő lehet.

A termék nagyvállalathoz képest szokatlan módon, közösségi finanszírozást követően valósult meg. A Reon Pocketre tavaly 66 millió jen (bő 190 millió forint) gyűlt össze, ami elegendőnek bizonyult a kereskedelmi forgalmazás beindításához.

Az egyelőre online és japán boltokban kapható eszköz 13 ezer jenbe kerül, a speciális póló hozzá pedig további 1800 jen, azaz a kettő együtt átszámítva nagyjából 43 ezer forintot kóstál. Bár az ár kicsit magasnak tűnik, a hordozható klíma valószínűleg így is jól fog fogyni azon irodai dolgozók körében, akiknek rendszeresen kell "terepre" menni.

Temperature-as-a-Service

Szintén júniusban indult be a Fujitsu General hasonló kényelmi funkciót biztosító megoldása, a Cómodo gear értékesítése. Ez tulajdonképpen egy high-tech nyakláncként is felfogható, amely a nyaki artéria területére kifejtett hűtéssel képes enyhülést hozni a legnagyobb kánikulában is.

A megoldás különlegességéhez maga az üzleti modell is hozzájárul. A terméket ugyanis nem megvenni, hanem bérelni lehet. A Fujitsu olyan cégeknek szeretné mindezt szolgáltatásként értékesíteni, ahol a dolgozóknak ilyen-olyan okok miatt nem lehet hagyományos légkondícionálást biztosítani - kézenfekvő példa lehet ilyenre az építőipar.

Az árképzés részletei egyelőre nem ismertek, de beszámolók szerint az egységenként fizetendő havi bérleti díj mindenképpen alatta marad a 10 ezer jenes (kb 29 ezer forint) szintnek.

Konzumer tech

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.