Az OpenAI saját adatai szerint egy hónap alatt negyedmillió ilyen irányú próbálkozást utasított vissza a ChatGPT.

Az OpenAI még januárban adott ki közleményt azokról az intézkedésekről, amelyekkel hozzájárult volna a 2024-ben világszerte rendezett választásokkal kapcsolatos visszaélések megakadályozásához, a mesterséges intelligeciával generált tartalom átláthatóbbá tételéhez és szavazásokat érintő pontos információ hozzáférhetőségének biztosításához. Ezek között a cég vállalta, hogy megtiltja eszközei használatát a politikai kampányt és lobbitevékenységet támogató alkalmazásokban, a valódi személyeket (mondjuk a jelölteket) vagy intézményeket megszemélyesítő chatbotokban, illetve minden olyan megoldásban, amelynek célja az emberek elriasztása a demokratikus folyamatokban való részvételtől.

Az akkori bejelentéshez később több kiegészítést is közöltek az időközben tető alá hozott együttműködésekről, legutóbb pedig már az amerikai elnökválasztást követően tettek közzé néhány statisztikát. Ezekből kiderült, hogy a ChatGPT állítólag több mint 250 ezer olyan parancsot utasított vissza a szavazást megelőző egy hónapban, ami konkrétan az jelöltekről próbált valamilyen mélyhamisított (deepfake) felvételt legyártatni az OpenAI Dall-E képgenerátorával. Minderre ráadásul a "beavatkozások minimalizálására irányuló szélesebb körű erőfeszítés" részeként hivatkoznak, vagyis feltételezhető, hogy másféle próbálkozások is szép számmal akadtak az MI véleményes felhasználásra.

Legalább a probléma már nyilvánvaló

A 250 ezres szám egyébként Joe Biden amerikai elnökre, az utóbb megválasztott Donald Trumpra, Kamala Harris alelnökre és elnökjelöltre, illetve kettejük alelnökjelöltjeire vonatkozik, tehát még a "képes" vonalat sem fedi le teljes egészében. Az OpenAI a választás kapcsán különösen fontosnak nevezte azokat a védőkorlátokat, amelyekkel akadályozni próbálja eszközeinek megtévesztő vagy káros alkalmazását. A deepfake elleni fellépés egyébkánt általános figyelmet kapott az utóbbi hónapokban: a YouTube például szeptemberben közölte, hogy több olyan megoldáson is dolgozik, ami segítene az alkotóknak felkutatni a hangjukról vagy arcukról engedély nélkül készített hamisítványokat.

Ez a figyelem a törvényhozók részéről is megnyilvánult: Gavin Newsom kaliforniai kormányzó három állami törvényt is aláírt a mélyhamisítások közösségi megosztásairól, kriminalizálva a választások befolyásolására szolgáló MI-alapú tartalmak szándékos terjesztését. A beszámolók ugyanakkor az OpenAI-ról szólva arra is emlékeztetnek, hogy a vállalattól egymás után távoznak az mesterséges intelligencia biztonságáért felelős vezetők és szakemberek. Legutóbb október végén számoltunk be az "AGI Readiness" csapat felszámolásáról, amelynek feladata az OpenAI képességének és általában a külvilág felkészültségének javítása volt az egyre fejlettebb MI-modellek kezelésében.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.