A hazai informatikai felnőttképzési piac legnagyobb szereplője, a Számalk Zrt. nehéz helyzetbe került, miután az oktatási központjának valamennyi munkatársa távozott a cégtől, hogy egy új vállalkozásban folytassa a tevékenységét.
"A Számalk Zrt.-n belül működő Továbbképzési Központ teljes személyzete 2011. szeptember 5-én előzetes egyeztetés nélkül munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette. Ez olyan átmeneti technikai nehézségek elé állította a cégcsoportot, hogy előreláthatólag ez év október végéig a tanfolyami naptárban meghirdetett, Továbbképzési Központ által szervezett képzéseinket elindítani nem tudjuk" - ezt a közleményt küldte szét a napokban partnereinek az informatikai továbbképzések hazai piacát vezető Számalk Zrt. vezérigazgatója, Zárda Olivér.

"Elfogytak a benzinkutasok" A Bitport kérdésére Zárda Olivér elmondta: a Továbbképzési Központtól 17 ember távozott a hónap elején, ami a társaság teljes állományának 35-40 százaléka, míg a Számalk-csoportnál összesen 140-160 fő dolgozik (a Számalk Zrt. Továbbképzési Központja mellett a cégcsoporthoz tartozik a Számalk Szakképzési Központ, a Számalk Szakközépiskola, a META Szakközépiskola, a Gábor Dénes Informatikai Főiskola és a ISB Nemzetközi Óvoda és Általános Iskola).

A vezérigazgató szerint hosszabb távon a cégcsoport egészére nézve nem jelent különösebb problémát a központ oktatásainak átmeneti szüneteltetése, a távozó kollégák ugyanis döntően nem oktatási tevékenységet végeztek, hanem az adminisztrációt, a tanfolyamok szervezését és értékesítését látták el. Mint fogalmazott, "a benzinkútról nem a benzin fogyott ki, csak az eddigi benzinkutasok helyett újakat kell felvenni".

A Gábor Dénes Informatikai Főiskola és a szakközépiskolák oktatói között elegendő szakember áll rendelkezésükre, hogy az oktatásokat zavartalanul folytatni tudják. Már elkezdték az üzletág személyzeti állományának újjászervezését, az október végéig tartó oktatási szünetre mindössze azért van szükségük, hogy "átlássák a távozott kollégák által hagyott űrt".

A Számalk két éve átadott új székháza

A több évtizedes múltra visszatekintő Számalk élén az elmúlt hónapokban lecserélődött a menedzsment: a céget addig irányító tulajdonosok, Zárda Sarolta és Havass Miklós helyét gyermekeik vették át. Július 1-től a pénzügyi közgazdászként korábban a banki és biztosítási szektorban dolgozó Zárda Olivér a Számalk Oktatási és Informatikai Zrt. új vezérigazgatója, míg a cég igazgatóságának elnöke Havass Norbert lett, aki a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán végzett. Testvére, a gazdasági mérnök diplomával rendelkező Havass Zsombor pedig a Számalk Holding Vagyonkezelő Zrt. igazgatója lett.

Jogi lépések? Zárda Olivér kérdésünkre azt elmondta: a volt kollégák a távozás okaként azt hozták fel, hogy a menedzsment stratégiai elképzeléseivel nem tudnak azonosulni. Ugyanakkor szerinte ennek ellent mond, hogy a gárda egységesen a már februárban megalapított Training360 Kft.-hez távozott, amelynek július 14. óta Nyisztor József, a Számalk Zrt. volt igazgatója az egyszemélyes tulajdonosa. A  Számalk Zrt. vezérigazgatója szerint a volt kollégák az évtizedek alatt felhalmozott informatikai és menedzsment oktatási tudást és módszertant viszik tovább az új cégbe.

A Számalk a közleményében is kiemelte: a távozó dolgozók által újonnan létrehozott vállalkozás nem jogutódja a Számalk Zrt. Továbbképzési Központjának, azzal semmilyen szerződéses viszonyban nem áll. - Jelenleg is vizsgáljuk a megfelelő jogi lépések megtételének lehetőségét, hogy megvédjük a társaság érdekeit - hangsúlyozta Zárda Olivér, aki szerint ügyfeleik jelezték, hogy továbbra is kitartanak a Számalk mellett.

Átalakult a piac A cégalapítás okairól megkérdeztük a Training360 Kft. vezetőit, Nyisztor József igazgatót és Kovács Zoltán fejlesztési igazgatót is, akik elmondták: mindannyian büszkék arra, hogy hosszú ideig a Számalknál dolgozhattak. Úgy látják azonban, hogy az elmúlt években gyökeresen átalakult a hazai informatikai és vezetői képzési piac, így a munkát a Számalk széles portfólióján belül, a jelenlegi szervezeti struktúrában már nem tudták tovább folytatni.

A gazdasági válság kitörése óta a vállalatok negyedévente változtatják meg üzleti terveiket: akár néhány hónap alatt teljesen átalakulhat a piaci környezet, így az is, hogy milyen típusú oktatásokra van szükségük a cégeknek. A felnőttképzésekkel foglalkozó vállalkozásoknak rendkívül fürgének, rugalmasnak kell lenniük, és akár menet közben is tudniuk kell váltani az ügyfelek igényeinek megfelelően - vélekedik Nyisztor József.

Már el is indultak Nyisztor József szerint a Számalk vezetési struktúrája miatt ezeken a problémákon az elmúlt évek során nem lehetett változatni. Ugyanakkor Zárda Olivért jó menedzsernek tartja: úgy véli, ha előbb érkezett volna a céghez, talán nem is került volna sor a szakításra. - A történtek valószínűleg a Számalkot is megújulásra késztetik - tette hozzá.

A Training360 új oktatóközpontjának egyik terme

A nézetkülönbségek miatt azonban már a nyár elejére megszületett az elhatározás a Számalk volt igazgatójában az új cég indításáról, amelyet végül egy nemrég indult vállalkozás felvásárlásával realizált, és mellé álltak a központ jól összeszokott csapatként működő munkatársai is. A távozásuk során részletes átadás-átvétel történt, és a felmondott munkatársak is kaptak arról papírt, hogy a Számalkkal nincsen semmilyen vitás ügyük. A vállalkozás ügyvezetését Nyisztor József a Számalktól való távozása után vette át, az új cégbe rajta és Kovács Zoltánon kívül Simon Ferenc IT oktatási termékmenedzser és egy pénzügyi befektető száll be tulajdonosként.

A Training360 igazgatója hangsúlyozta: nem azért jöttek el a Számalktól, hogy a volt cégük know how-jából profitáljanak. Űgy vélik, a mostani környezetben a nulláról kell felépíteni egy továbbképzésekkel foglalkozó céget. Az új vállalkozás néhány hét alatt már ki is alakította új oktatási központját, egy hét alatt megkapta a nemzetközi partnereitől az oktatáshoz szükséges jogosítványokat, és a napokban már el is indultak az első tanfolyamok - amelyeket a Training360-ban bízó közel 30 oktató tart majd.

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.