Mindkét nagy IT-s piackutató publikálta a PC-piac idei első negyedévének eredményét. Meglepetés nincs: maradtak a zúgó mínuszok.
Hirdetés
 

A Garnter és az IDC gyakorlatilag egyszerre hozta nyilvánosságra a személyi számítógépek idei első negyedéves eladásait taglaló előzetes jelentését. Bár az eltérő metodika miatt a számok nem teljesen ugyanazok, trendek szintjén mindkét piackutatónál ugyanaz a kép rajzolódik ki: a szegmens egyre mélyebb és mélyebb gödörbe kerül.

Mindig van lejjebb

A szektor a januártól március végéig tartó periódusban 11,5, illetve 9,6 százalékot vesztett az eladásokból az előző évhez képest, attól függően, hogy melyik táblázatot nézzük. Ez önmagában sem túl szép eredmény, de ha hozzátesszük, hogy ez volt zsinórban a hatodik recessziót mutató negyedév, akkor máris érthető, miért sikerült ennyire borzasztóan 2015. A bázis tehát kellően gyenge volt, mégis alul lehetett múlni. Nem is kicsivel.

 

PC-piac 2016/Q1
Create your own infographics

 

A két táblázat közötti eltérést leginkább a kategória különböző meghatározása magyarázza. Míg az IDC-nél csak a klasszikus személyi számítógépek, azaz az asztali gépek, laptopok, ultravékony notebookok és chromebookok szerepelnek, a Gartner a lecsatolható billentyűzettel rendelkező, 2-az-1-ben táblagépeket is bevette. Utóbbiak ugyan még számszerűleg nem produkálnak jelentős forgalmat, ám ez a kategória a többivel ellentétben felívelő pályán van. Ezért lett némileg enyhébb a visszaesés a Gartner jelentésében.

Talán majd jobb lesz

A gyatra eredmények mögött az utóbbi időben megszokott indokokat sorolhatjuk fel. Globálisan a dollár erősödése jelentett keresletcsökkenést, amire egyes régiókban a gazdasági és politikai bizonytalanság is rátett egy lapáttal. Szintén nem könnyíti meg a szállítók dolgát, hogy jellemzően a fejlődő országokban egy-egy okostelefon vásárlásánál "megállnak" a fogyasztók, és a mobilt használják olyan feladatokra is, amelyet korábban csak a PC-ken lehetett megoldani.

Vállalati oldalon a Windows 10 implementálásának lassúsága okoz gondot. A legtöbb cégnél még maximum pilot projektek keretében vizsgálják az átállással kapcsolatos feladatokat, megoldandó problémákat. Ezek a tesztek az év második felében viszont már sok helyen átkerülhetnek a megvalósítási fázisba, ami jótékony hatással lehet a globális eladásokra. Ennek megfelelően az első negyedév két számjegyű recessziójához képest a két piackutatónál lényegesen enyhébb éves visszaeséssel kalkulálnak idénre. Sőt, a 2-az-1-ben gépekkel együtt akár egy parányi eladásnövekedés sem elképzelhetetlen.

Piaci hírek

Az MI legnagyobb hazugsága, hogy már eldőlt a fejlődés iránya

Lehet, hogy a mesterséges intelligenciával építegetett "megfigyelőgazdaság" és a kollektív szorongás hosszú idő után ismét közös fellépésre ösztönzi majd az munkavállalókat – olvasható a Guardian friss riportjában.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.