
Nyilvános előnézeti (public preview) formában elérhetővé vált a Google szöveges utasításokból kisfilmeket gyártó MI-modelljének legújabb generációja. A cég által kiadott blogbejegyzés szerint a Veo 3 egy sor különleges képességgel bír, aminek köszönhetően "a történetmesélés új szintre emelhető".
A Vertex AI platformon futó generatív algoritmus egyetlen lépésben képes megalkotni, illetve egymással szinkronizálni a mozgóképet és a hozzá társított környezeti hanghatásokat, aláfestő zenét vagy párbeszédeket.
Külön említést kapott az írásban az is, hogy a modell képes az utasítás szövegében "könnyen megragadni a kreatív árnyalatokat" és az apró részleteket. Például hogy milyen árnyalatú legyen az égbolt, vagy hogy pontosan milyen szögből világítsa meg a vízfelszínt a napfény.
A fejlesztői igéretek szerint a szimulált mozgássorok hűen követik a valós fizikai törvényeket. Azaz a tárgyak és karakterek árnyéka oda és úgy vetül, ahogy azt elvárnánk, az emberek természetesen mozognak és a hullámok is úgy haladnak, ahogy azt a való életben megszoktuk.
A Veo 3 képességeit néhány kiemelt partnercég már integrálta is saját szolgáltatásába, de a videókészítő algoritmussal mostantól bármely Google Cloudot használó vállalkozás kísérletezhet a Vertex AI alatt. És ugyan mindez nincs ingyen, ám az új jelentkezőknek a Google 300 dollárnyi, 90 napig szabadon felhasználható kreditet ad. Így akár magánszemélyként is készíthetünk néhány kisfilmet, hogy személyesen győzödjünk meg arról, valóban olyan fejlett-e modell, ahogy azt a keresőóriás állítja.
(Illusztráció: Veo 3/Google)
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?