A spanyolországi Berga városában felavatták a világ első, szabad szoftverekről elnevezett utcáját.
A katalán városban a múlt hét végén másodízben megrendezett szabad szoftveres konferencia zárómomentumaként Richard Stallman - a szabad szoftver mozgalom nemzetközi hírű aktivistája, a GNU projekt, valamint a Free Software Foundation alapítója - a polgármester társaságában vett részt az utcaavatón.

Az azóta Wikipédia szócikk formájában már virtuálisan is létező „Szabad szoftver utca” ötlete még az előző évi konferencia alatt pattant ki a szervezők fejéből, amit egy hónapokig az önkormányzaton elfekvő beadvány követett.

Az akciónak az idei konferenciára való felkészüléssel párhuzamosan adtak a szervezők új lendületet. A folyamatos kapcsolattartás a döntéshozókkal végül júniusban meghozta az áhított sikert, ami a város határában fekvő utcában a "Carrer del Programari Lliure" feliratú tábla jelez.

Az ötletgazdák Richard Stallmannal (középen)

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.