A Baidu egy helyi autógyártóval közösen legalább 1000 darab, 4-es szintű autonómiával rendelkező járművet dobna piacra az elkövetkező három évben.

Kína egyik legjelentősebb technológiai vállalata nagyszabású programot jelentett be, melynek célja, hogy a hatalmas országban felgyorsulhasson az önvezető járművekhez köthető szolgáltatások elterjesztése (a későbbiekben pedig jöhet a globális terjeszkedés).

Olcsó kínai

A Baidu a kínai állami tulajdonban lévő BAIC Group autógyártóval közösen olyan csomagot rakott össze, amit a jelenlegi piaci normához képest lényegesen olcsóbban lehet előállítani. A témában kiadott sajtóközlemény szerint az alkalmazott technológia beérésével és a tömeggyártásból származó előnyökkel sikerült a komplett, 4-es szintű autonómiára képes elektromotoros személyautó gyártási költségét 480 ezer jüanra leszorítani, ami dollárban nem éri el a 75 ezres szintet. Forintban ugyanez nagyjából 22,2 millióra jön ki, ami első hallásra nem kevés, ugyanakkor a Baidu szerint egy ilyen felszereltségű, képességű, autonóm taxiszolgáltatásra is alkalmas kocsi ára jelenleg ennek nagyjából a háromszorosára jön ki.

Az Apollo Moon fantázianevet kapott járgány az Arcfox α-T városi terepjárón alapul és az ANP-Robotaxi navigációs platformot használja, amely a Baidu közlése szerint nagyon kevéssel dobja meg a kocsi önsúlyát. Az önvezető képességekről a különböző szenzorok mellett 13 önálló kamera és egy LiDAR gondoskodik, 5G-s kapcsolatra támaszkodva pedig akár távolról is vezérelhető. A V2X (vehicle to anything) technológia pedig garantálja, hogy az autó bármilyen elektronikus eszközzel képes kommunikálni és adatot cserélni.

A kocsiban mesterséges intelligenciára épülő hangasszisztens, mobil alkalmazással vezérelhető klíma, intelligens ajtónyitó rendszer és a tetőre szerelt tájékoztató panel is található. Utóbbi azért került a járműre, hogy a fuvarra váró utasok könnyebbenazonosíthassák az értük jövő robot taxit.

Egy nap alatt a Föld körül

A közlemény alapján a Baidu önvezető rendszere már 12 milliónyi tesztkilométeren van túl, amihez minden nap újabb 40 ezer adódik, ami elegendő lenne egy teljes körre az Egyenlítő mentén. A kínai Google-ként is emlegetett technológiai óriásvállalat múlt hónapban kezdte meg Pekingben a vezető nélküli taxik éles bevetését, de azóta már több más kínai nagyvárosban is megindult a futurisztikus személyszállítás. A cél, hogy a jövőre Pekingben rendezendő téli olimpiára már egy kiforrott szolgáltatást élvezhessenek az országba látogatók.

Piaci hírek

Fekete péntekjük volt Amerikában a csipgyártóknak

A lavinát a Broadcom várakozásoktól elmaradó jelentése indította, ami után az MI-csipek szállításában érdekelt gyártók részvényei testületileg kezdtek gyengülni.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.