Jan Hanuš lesz a távozó Alexandra Reich utódja a Telenor Magyarországnál. A Kreatív értesülését a PPF Group is megerősítette.

A PPF szándéka az, hogy kinevezze Jan Hanušt a Telenor élére, a Telenor akvizíciójának lezárulta után, amelyet még az eljáró hatóságoknak jóvá kell hagynia – erősítette meg a Kreatívnak a PPF Group sajtóosztálya a lap értesülését. A Kreatív szerint tegnap a dolgozóknak már be is jelentették, hogy augusztustól a cseh marektingszakember irányítja Telenor Magyarországot. Alexandra Reich távozik a vállalat éléről, és a Telenor thaiföldi érdekeltségénél, a Dtacnél folytatja karrierjét.

Hanuš tavaly érkezett a PPF Grouphoz, ahol a telekommunikációs divízió vezetőjévé nevezték ki, jelenleg egy személyben tölti be az ágazatának kereskedelmi, pénzügyi, valamint HR-vezetői pozícióját. Ő koordinálta a Telenor felvásárlását is. A Kreatívnak a PPF Group sajtóosztálya azt írta, hogy Jan Hanušt a Telenor akvizíciójának lezárulta után nevezik ki a magyar cég élére.

Korábban 20 évig dolgozott az FMCG-szektorban, többek között az Emco élelmészercégnél, a Jacobs Douwe Egbertsnél, az egyik legnagyobb cseh húsipari vállalatnál, sőt magyar tapasztalata is van: 2011 júliusától nyolc hónapig irányította a győri Ceres Sütő Zrt.-t. Alapítója és tulajdonosa a vegetáriánus ételeket készítő gyorsétterem-láncnak, a Vegg-Go-nak, emellett coachként is dolgozik.

Közösség & HR

Egy amerikai szövetségi bíró is ráfaragott a mesterséges intelligenciával

Mára szinte megszokottá vált, hogy az ügyvédek itt-ott lebuknak a ChatGPT-vel, de az már az igazságszolgáltatásba vetett bizalmat is rombolja, amikor a bírósági ítéletekben jelennek meg MI-vel generált ostobaságok.
 
A kompromittált rendszerek, a dark weben felbukkanó ügyféladatok vagy a zsarolóvírus-kampányok következményei már a vezérigazgatói és pénzügyi igazgatói irodában csapódnak le – jogi, reputációs és üzleti szinten is. Lehet és kell is védekezni ellene.
Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.