2,6 milliárd dollár készpénzért és némi részvényért veszi meg egyik kisebb konkurensét, a CEB-et.

Az infokommunikációs tanácsadó piac egyik legjelentősebb szereplője összesen 3,3 milliárd dollárt ad az arlingtoni székhelyű CEB Inc.-ért. A CEB részvényesei 54 dollár készpénzt és közel egy negyed Gartner-részvényt kapnak minden egyes CEB-papír után, így a Gartner összességében mintegy 25 százalékos felárat fizet a CEB-ért a szerdai záróárhoz képest.

A cél a portfólió szélesítése és ezen keresztül a piacbővítés. Míg a Gartner elsősorban az információtechnológia, a marketing és az ellátási lánc területén végez kutatásokat és tanácsadást, addig a CEB az emberi erőforrás, a pénzügy és a jog területén erős. Éves bevétele 2015-ben közel 930 millió dollár volt.

Átfogó vállalati portfólió

A Gartner közleménye szerint a CEB által lefedett területekkel bővülve átfogó és differenciált tanácsadási csomagokat tudnak nyújtani a vállalatoknak. A CEB pedig hozzájut a Gartner jóval szélesebb ügyfélköréhez, amivel gyorsíthatja a növekedését.

Az összeolvadás költségszinten is hoz valamit, 2018-ban már évi 25-50 milliót spórolhatnak a szinergiák kihasználásával. Ez elenyésző ahhoz képest, amekkora költségmegtakarítást a nagy technológiai vállalatok összeolvadása szokott hozni. Figyelembe kell venni azonban, hogy ez a műfaj rendkívül munkaerőigényes, és a két vállalat eltérő területei miatt nem lehet nagy leépítéseket végrehajtani.

Az 1983-ban alapított CEB-nek (korábban Corporate Executive Board) jelenleg 54 irodája és 4500 alkalmazottja van világszerte. A Gartner úgy számol, hogy a szervezet teljes integrálása akár két évet is igénybe vehet.

A Gartner részvényesei nem örültek annyira, mint a CEB-papírok tulajdonosai: előbbi cég árfolyama több mint 8 százalékot esett a hírre, míg a CEB-é 21 százalékot ugrott.

Piaci hírek

Eredményeket és nem leépítést várnak az MI-től a vezérigazgatók

Egy friss felmérésből kiderül az is, hogy a nagyvállalatok vezetői már új normálisként tekintenek a bizonytalanságokkal teli gazdasági és politkai környezetre, és ennek megfelelően alakítják cégük stratégiáját.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.