A Rheinmetall által telepített rendszerekkel önvezető módban és távoli irányítással is szállíthatják az ellátmányt vagy a sebesülteket, szükségtelenné téve az emberi sofőrök biztonságának kockáztatását.
Hirdetés
 

A Rheinmetall Canada augusztus közepén jelentette be, hogy az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának megrendelésére telepítette és leszállította az első autonóm rendszereket az amerikai Polaris által gyártott MRZR D4 könnyű terepjárókra. A britek Project Theseus néven futó kezdeményezése az ellenséges környezetben lévő katonák ellátásának automatizálását célozza, a most alkalmazott PATH készlet pedig egy mesterséges intelligencia által vezérelt navigációs rendszerrel látja el a járműveket. Az önvezető platformok alkalmazásától azt várják a lőszer, az élelem, az üzemanyag és más eszközök szállításában, hogy csökkenteni fogja az emberi személyzetre vontkozó kockázatokat.

Az autonóm terepjárókkal a sebesülteket is képesek lehetnek majd anélkül evakuálni, hogy emberi sofőrt tennének ki az ellenséges tűznek. A Popular Science riportja szerint az MRZR 2021-es tesztelésekor a brit tengerészgyalogosok megállapították, hogy annak könnyű felépítése és manőverező képessége ideálissá tette a járművet a meglepetésszerű támadásokra bizonyos célpontok ellen, sőt a küldetés végén ki tudja vinni a kommandósokat a veszélyes területről. Ehhez képest további előrelépés, hogy ha azoknak bármilyen ellátmányra van szükségük, akkor az önvezető terepjárók anélkül végezhetik el a szállításokat, hogy az éppen elrejtőző vagy harcoló katonáknak azt is irányítaniuk kellene.

Nagyon meglódult náluk a hi-tech

A kihívás elég nyilvánvaló, ha figyelembe vesszük, hogy az autonóm navigáció még az autópályán sem sima ügy, itt pedig a nehéz terep és az éppen zajló harcok változóit is hozzá kell adni a dologhoz. A lap a Rheinmetall közleményét idézve arról ír, hogy a kockázatok csökkentésére több érzékelőből származó adatok kombinációjár, a környezet mozgás közben való feltérképezésétre, más járművekkel való kommunikációra és távoli emberi kezelők közreműködésére is építenek. A járművek így éjjel vagy nappal, komplex környezetekben és kedvezőtlen időjárási viszonyok között is képesek legyenek ellátni a feladatukat, ami alapvető különbséget jelenthet az akciók kimenetele vagy túlélése szempontjából.

Ahogy a nyár elején mi is beszámoltunk róla, a brit védelmi minisztérium fotonikus kvantumszámítógép vásárlását is bejelentette az Orca Computing nevű startuptól, hogy megvizsgálja, milyen lehetséges harctéri alkalmazásai lehetnek a bonyolult hűtési megoldások nélkül működő, elvileg harckocsikba vagy repülőgépekbe is telepíthető technológiának. Bár nem egyértelmű, hogy mit várnak a speciális matematikai problémák megoldásában jeleskedő eszközöktől, a kommentárok szerint az Orca és a hadsereg együttműködése nem feltétlenül valamilyen konkrét problémára adott válaszok felkutatásáról, hanem maguknak a problémáknak az azonosításáról szól majd kutatási és kiképzési projektekben.

Piaci hírek

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.