Az agy-gép interfészek (brain-computer interface, BCI) sokak szerint a következő nagy dobást jelentik a technológiai fejlődésben. Az elektronikus "gondolatolvasás" lehetővé tenné, hogy a felhasználók közvetlenül az agyi jelek révén vezéreljenek különböző eszközöket, alkalmazásokat építsenek az érzéseikkel összefüggő agyhullámok feldolgozására, vagy fordítva, szoftveres támogatással befolyásolják az agyműködésüket.

Az ilyen megoldásokban nyilvánvalóan óriási potenciált látnak a neurológiai betegek életminőségének javításától kezdve egészen a szórakoztatóiparig, de a technológia kommercializálódása ma még nehezen felmérhető kockázatokat is hordoz. Ezek is a katonai felhasználástól a társadalmi változásokon át egészen az emberi öntudat átalakulásáig terjednek, és a BCI technológiáknak már ma is felmerülnek nyugtalanító felhasználásai.

A londoni Imperial College kutatói által néhány napja közzétett tanulmány is ilyen figyelmeztetéseket fogalmaz meg az EEG-alapú agy-gép interfészek aktuális lehetőségeinek és alkalmazásainak értékelésében. Ennek alapján a terület gyorsan fejlődik, de a BCI fejlesztések nem minden esetben tekinthetők pozitív dolognak, legyen szó az agyhullámok kereskedelmi célú manipulációjáról vagy a technológiai hozzáférés meglétével és hiányával összefüggő, egyre mélyülő szakadékról.

A kutatók felhívják rá a figyelmet, hogy a kerekesszékek végtagprotézisek irányításával kapcsolatos kísérletek során már kiderült, hogy a páciensek egy részének annyira integráns részévé válhatnak ezek az eszközök, hogy a kísérletek végeztével nem is hajlandók megszabadulni tőlük. Ennek alapján pedig már jól látszik, hogy a neurotechnológia alapjaiban változtathatja meg az emberi érzékelést és önképet, annak minden következményével együtt.

Egyelőre csak a kétségek szaporodnak

A BCI technológiák természetesen nem csak a rászorulók esetében alkalmasak a különböző funkciók támogatására és helyreállítására, hanem ugyanígy az egészséges emberek képességeit is fokozhatják. Amilyen hasznos lehet az első esetben a beszéd szándékának írott szöveggé változtatása, ugyanolyan vonzó lehet mondjuk egy gépírást végző felhasználó számára is, ez pedig újabb kérdéseket vet fel a kiterjesztett képességekkel kapcsolatban.

Egyszerűen fogalmazva lesznek majd olyanok, akik rendelkeznek ilyesmivel, és lesznek, akik nem, ez pedig a megfelelő szabályozás nélkül nagyon hamar elvezethet minket egy "sivár kilátásokkal rendelkező, disztópikus jövőbe". Kérdés, hogy a szabályozó testületeknek mennyire és milyen módon kell fellépniük a neurotechnológiával való visszaélések és az egyenlőtlen hozzáférés megakadályozására, vagy megint a korábbi újítások, például az internet vagy az okostelefonok útját fogjuk követni, hogy eredetileg a piaci réseket célzó megoldásokból pillanatok alatt világszerte forgalmazott termékek legyenek.

Bár a potenciális kockázatok ellenére a kifinomult emberi elme és a modern technológia integrálása példátlan tudományos eredménynek számít, a saját előfeltevéseinket is elkezdi megkérdőjelezni arról, hogy mitől vagyunk emberek. A brit The Register riportjában idézett egyik kutató szerint például különüsen aggasztó, hogy a kereskedelmi vállalkozások mihez kezdenek majd azzal a lehetőséggel, ha hozzáférhetnek a BCI rendszerek által olvasható információihoz.

A neurális adatok ugyanis a legintimebb és legérdekesebb felhasználói adatok, amelyek az egyes fogyasztókhoz társíthatók: diagnosztikai szerepükön túl az EEG-adatok kiválóan felhasználhatók az érzelmi és kognitív állapotok meghatározására is, korábban elképzelhetetlen betekintést nyújtva a felhasználói szándékokba, preferenciákba és érzelmekbe.