A Magyar Telekom Csoporthoz tartozó rendszerintegrátornál nyár végén hirtelen üresedett meg a pozíció, de pár hét alatt megtalálták az új vezérigazgatót.

A Magyar Telekom Igazgatósága döntésének értelmében 2020. november 2-ától Gonda Gábor a T-Systems Magyarország Zrt. vezérigazgatója, valamint a Magyar Telekom felsővezetésének tagja - adta hírül a társaság. Elmondható, hogy így elég gyorsan meglett az új vezető azt követően, hogy a korábbi első számú ember, Kaszás Zoltán augusztus végén meglehetősen hirtelen távozott. A T-Systems Magyarországot közel három évig irányító leköszönő szakember ugyan közös megegyezéssel hagyta abba a munkát, de abból, hogy helyére rögtön nem neveztek ki senkit, arra lehetett következtetni, hogy a váltás nem volt tervezett.

Két évtizednyi tapasztalat

A november elején munkába álló Gonda Gábor 21 éves szakmai- és 15 éves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Szakmai pályafutását 1999-ben a Compaq-nál kezdte, ezt követően 17 évet töltött a Hewlett Packard Enterprise-nál különböző vezetői funkciókban, 2012 óta a magyar HP ügyvezető igazgatója, 2018 óta a HP teljes közép-európai régióját is vezette. Munkáját számos vállalati és iparági elismerés igazolja, szabadidejében tanít a Corvinus Egyetemen és a Nemzetközi Gyerekmentő Szolgálat aktív tagja. Diplomáját az Óbudai Egyetem informatikai mérnök szakán szerezte, melyet számos vezetői képzés követett, köztük a Harvard Business School kurzusa.

"Megtisztelő és inspiráló feladat Magyarország vezető ICT vállalatát irányítani: a T-Systems hihetetlenül erős és felkészült szakembergárdával, valamint egyedi kompetenciákkal rendelkező, sikeres vállalat, így nagyon örülök, hogy aktív részese és alakítója lehetek a további fejlődésnek és építkezésnek" - mondta Gonda Gábor a kinevezés kapcsán.

"Gábor személyében komoly iparági és nemzetközi felsővezetői tapasztalattal rendelkező vezetőt köszönthetünk a T-Systems élén. Biztos vagyok abban, hogy Gábor tudása, személyisége és szemlélete új lendületet ad majd a csapatnak, hogy még jobb megoldásokkal segítsük vállalati és intézményi ügyfeleinket és növekedési pályára álljunk" - mondta Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója.

Közösség & HR

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.