Sőt ahhoz képest is majdnem kétszeres sebességet értek el a dán tudósok egy új fotonikus csippel és a lézersugár különböző színekre bontásával.
Hirdetés
 

Az online videós és játékos platformok a mesterségesintelligencia-alapú megoldások elterjedésével együtt néhány év alatt új magasságokba emelték az internetes sávszélesség-igényeket, ennek eredményeként pedig már olyan becslésekről olvasni, amelyek szerint a globális netes adatforgalom másodpercenként 1 petabit körül mozog. Ennek nyomán már azt jósolják, hogy a hagyományos optikai kábelek hamarosan elérik kapcitásuk korlátait – kivéve, ha nem is a kábeleken, hanem a járulékos átviteli technológián lenne érdemes változtatni, hogy a hálózat lépést tarthasson a növekvő forgalommal.

Idén nyáron a japán Nemzeti Információs és Kommunikációs Technológiai Intézet (NICT) kutatói már a sokadik rekordot állították be az általánosan használt infrastruktúrával is kompatibilis optikai kábelen, amelyen önmagában sikerült meghaladniuk a másodpercenként 1 petabites átviteli sebességet. A fejlődés ütemét jelzi, hogy egy évvel korábban ugyanott 319 terabit per szekundumot jegyeztek, tíz évvel korábban pedig még a másodpercenként 186 gigabites sebesség is elég volt a csúcsdöntéshez. Az új eredmény is néhány hónap alatt leszorult az első helyről, miután a Dán Műszaki Egyetem tudósai 1,84 petabit/másodpercet jelentettek egy hagyományos, fotonikus csippel kombinált optikai kábelen.

Bár a direkt összehasonlításnak nincs sok értelme, mégis érdemes hangsúlyozni, hogy ez az érték egyetlen kábelen keresztül felel meg majdnem a teljes globális sávszélesség duplájának. A tudósok az adatfolyamot az optikai szálak számának megfelelően osztották fel, azokon belül pedig több száz kisebb folyamot hozak létre az optikai spektrum különböző színfrekvenciái szerint, és egy "masszívan párhuzamos tér- és hullámhossz-átviteli protokollt" építettek ki az egymástól 7,9 kilométerre lévő végpontok között.

Az elmélet csak elméletileg olyan, mint a gyakorlat

Ahogy a beszámolók megjegyzik, ilyen elképesztően magas sebesség mérésére nem is léteznek megfelelő eszközök egyetlen kapcsolaton keresztül, így a tudósok egyszerűen összeadták a kis adatfolyamokhoz rendelt sávszélességeket. Az általuk használt komponenseket magában foglaló eszköz mértete állítólag egy gyufásdobozra hajaz, vagyis akkora, mint amekkorák a jelenleg használt egyszínű transzmitterek. A dolog azért érdekes, mert ha a fenti sebességet nagyobb távolságokon is fenn lehetne tartani, akkor az internetszolgáltatók a hálózati fejlesztéseket anélkül lennének képesek megvalósítani, hogy hozzá kellene nyúlniuk magához a kábeles infrastruktúrához.

Természetesen annak egyéb feltételei is lennének, hogy az otthoni számítógépek egyetlen gombnyomásra letöltsék az egész internetet, így bőven ráérünk felkészülni a kutatók eredményeinek gyakorlati megtapasztalására. Ahogy az akkumulátoros technológiában elért áttörésekről is még mindig a naponta többször töltőre helyezett okostelefonokon olvasgatunk, úgy a kommunikációs protokollok sebességét is számtalan egyéb dolog határozza meg, kezdve akár a PC-s RAM-ok kapacitásával vagy a tömegével forgalmazott, nem éppen csúcstechnológiát képviselő routerekkel.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.