Beszámolónk a 2019-es SAP NOW Hungary konferencia folytatásáról, még több az intelligens vállalatokról.

SAP NOW Hungary, első nap: a cél az ügyfelek lenyűgözése »

A keddi keynote előadás tulajdonképpen egy beszélgetés volt Moldován András (a Jack's Burger, a Mangal Ilona és az Animalsoft tulajdonosa), Balogh Péter (a Baconsult tulajdonosa és ügyvezetője), illetve Varga Zsigmond (az SAP Hungary üzletfejlesztési vezetője) koprodukciójában, a címe szerint a magyar IT-ban zajló innovációról szól a cápák szemével. A téma megint a digitalizáció feltétetelezett vagy valós hatása, ezúttal a startupok szempontjából, vagyis nem a már működő cégek szükségszerű átalakulását vizsgálva, hanem a befektetők gondolkodását követve. A startupok lényege eszerint az agilitás, a sebesség és a kockázatvállalás, ellenkező esetben semmi esélyük nem lenne a nagyvállalatokkal szemben. Ehhez az is hozzátartozik, hogy villámgyorsan meg kell tudniuk győződni az ötletek működőképességéről – a dolog persze ellentmondásos, mert működő prototípus nélkül nagyon nehéz befektetőt szerezni, viszont a működő prototípusok létrehozása sokszor annyi időt és forrást emésztene fel, amennyit az induló vállalkozás nem engedhet meg magának.

A kulcs az olyan típusú adatgyűjtés, ami a fentiek értelmében nem terhes az adatgyűjtő számára. A startupok logikája ugyanis a nagyvállalati logika fordítottja: ők nem elkészítik a terméket, amelynek a használatára majd rákényszerítik a vásárlót (vagyis nem a végcél megtervezésével kezdik), hanem mindig a kövekező lépéssel foglalkoznak, elébe menve a vásárlók vagy megrendelők tényleges igényeinek. Az egyik felmerülő meghatározás értelmében az innováció olyan dolgok kipróbálását jelenti, amelyek eredményében nem vagyunk biztosak – eszerint pedig olyan szervezeti kultúrát kell építeni, amelyben a próbálkozás és a kudarc adott esetben egyáltalán nem számít negatívumnak.
 


Az F1-es sebesség nem csak a motorokon múlik

A következő szekciók közül most jöhettek a gépi látás és mesterséges intelligencia HANA platformon való alkalmazásait tárgyaló előadások, ahol a a HPE képviselője a prediktív karbantartás megfelelő vonatkozásait mutatja be nemzetközi ügyfelelknél megvalósított projekteken keresztül. Itt kötelező jelleggel szóba kerültek a mesterséges intelligencia hétköznapi felhasználásában felmerülő akadályok, a gyakorlati példák közül pedig a legelső a HPE megoldásainak bevezetése a Forma-1-es csapatoknál. Közülük a Mercedes nem csak eszközöket, de a vállalattól érkező adattudósokat is alkalmaz, ami nagy előnyt jelent az adatok kiértékelésének idejét tekintve. Ez nem csak a Mercedes vezető helyét biztosítja a mezőnyben, hanem a HPE is profitál belőle például azon keresztül, hogy elképesztő mennyiségű adatot gyűjt magának az önvezető autókba szánt technológiák fejlesztéséhez.

A gépi látás további gyakorlati felhasználásai között felmerül a minőségellenőrzés vagy a konfigurációk ellenőrzése (intelligens audit), ami a helyben telepített céleszközökkel a felhős képadat-feldolgozás sebességénél több mint húszszor gyorsabban szállítja az eredményeket. A lényeg minden esetben az SAP alapú intelligens környezet hibrid rendszereken való alkalmazása, hogy a szolgáltatások minden környezetben optimális teljesítményt nyújtsanak, és ezzel párhuzamosan a kockázatokat is csökkenteni lehessen az optimalizált infrastruktúrákon vagy az adatszuverenitás erősítésén keresztül.
 


Koponyákat is válogat a mesterséges intelligencia

Az ITQS előadása már egy teljesen hazai fejlesztésű megoldásról szólt volna a gépi látás és a mesterséges intelligencia ipari környezetekben való gyakorlati alkalmazásai kapcsán, de éppen belefutottunk a közmondásos technológiai malőrök egyikébe. Helyette így a Magyar Természettudományi Múzeum mintaprojektjének bemutatóját ültük végig az arc- és alakfelismerés SAP HANA környezetben való megvalósításáról egy prototípus és a megfelelő ügyfélmegoldás (az Árpád-ház projekt és egy nagyobb volumenű regionális kutatás) alapján. Az előadásból kiderült, hogy ezen a területen a hagyományos programozással csak nagyon nehezen megoldható feladat hogyan oldható meg a gépi tanulás bevonásával, a bonyolult feltételrendszerek felállítása helyett a példákon keresztül tanítható algoritmusok segítségével.

Az arcok jellemzőinek kinyerésében fontos előrelépés a virtuális antropológia, a koponyák 3D-s virtuális modelljének vizsgálata, ahol már nem a lineáris méretek begyűjtése, hanem a raszterpontok (landmarkok) statisztikai eljárásokkal való elemzése a feladat. Ehhez pedig a feladat összetettségéből adódóan kézenfekvő a mesterséges intelligenciára épülő arcfelismerés alkalmazása. A felületekre húzható karakterháló sztenderdizálása, a komponenselemzés és az arctípusok klaszterezésének ismertetése mellett kiderült, hogy az SAP alapokon fejlesztett szoftver már nem csak az arcokat, de a koponyákat is hatékonyan válogatja szét maszkulin és feminin vonások szerint, a biológiailag is értelmezhető fals eredmények mellett. A karakterszenzitív arcrekonstrukciót élő alanyokon is tesztelik, az első tapasztalatok alapján szintén ígéretes eredményekkel.
 


 

A digitális transzformációhoz digitális stratégia kell

Innen is továbbálltunk az úgynevezett Ügyfélélmény Konferenciára, hogy meghallgassuk az SAP mondanivalóját az omni-channel működésében rejlő lehetőségek kereskedelemi potenciáljáról. Itt az SAP C/4HANA szolgáltatások áttekintése után éppen a Praktiker marketingvezetőjének prezentációja fogadott, melyben a vásárlói életciklus átalakulásáról és a marketing változó szerepéről volt szó, ami az iparági átalakulással a digitális stratégia kidolgozását is szükségessé teszi. A rendelkezésre álló, már meglévő digitális fejlesztések (főleg backend területen) mellett a társaság most igyekszik azokat rendszerbe helyezni, és szervezeti felépítését is ennek megfelelően átalakítani.

Az SAP NOW konferencián nem okoz meglepetést, hogy a Praktiker egyik technológiai partnere az SAP az ERP, az S/4HANA és a C/4HANA megoldásokon keresztül – a vállalat omni-channel stratégiájában fontos szerepet szán az SAP Retail és az SAP Marketing Cloud eszközeinek. A fizikai és az online üzletekben is probléma, hogy csökken a vásárlói hűség (a fizikai oldalon lokáció elsődleges szemponttá válik), a piac egyre árérzékenyebb, állandósultak a HR-problémák, és a megszokott digitális hirdetési módszerek sem működnek jól. Minderre a tényleges digitális átalakulás jelenthet megoldást akár a fizikai boltok digitalizálásával, akár a vásárlói lojalitást erősítő készségekkel vagy a marketingesek feladatát segítő eszközökkel (minden egy felületen, vásárlói életút-követés stb.) 

A részleteket tekintve az előadás kitért a mobil alkalmazásból elérhető natív webshopra, a chatbotokkal való kísérletezésre vagy a marketingautomatizálásra, illetve a marketing szerepének bővülésére az értékesítési folyamatban. Egy idézett felmérés szerint egyébként ma már tízből hét cégvezető bevételt termelő szervezeti egységnek tartja a marketinget, és ez az arány a következő 3-5 évben tízből nyolcra emelkedhet. Ehhez kapcsolódik a vásárlások és a vásárlások során gyűjtött visszajelzések elemzése, a közösségi vélemények és a vonatkozó csatornák felértékelődése, a multiplatform marketingstratégiák, az online információ legfontosabb tájékozódási forrássá válása és általában a tartalommarketing.

És most ugyanez kkv-oldalról

Mindezt egy másik oldalról is megvilágította egy kisebb méretű hazai cég, a nagyságrendben 40 főt foglalkoztató AMSY Jelöléstechnika előadása. A cég termékei a gyártósorok mellett a legkülönbözőbb iparágakban van jelen, egyedi kódokkal látva el a termékeket az üdítőitaloktól kezdve a cigarettapaklikon át a gyógyszeres dobozokig. A forgalmazott eszközök életciklusában több szervezeti egység is szerepet kap (értékesítés, szerviz, vevőszolgálat). Ezekhez kapcsolódva döntöttek a kis- és közepes vállalkozásoknak szánt SAP Business One és az abban foglalt vagy ahhoz fejlesztett modulok bevezetése mellett, az előadás pedig ennek lépésein vezette végig a hallgatóságot. Az ISO-minősítést is megszerző rendszer hatékonyságát mutatja, hogy a legfrissebb tervek már az SAP Sales Cloud alkalmazásáról szólnak.
 


Az előadást egy részben kapcsolódó beszélgetés követte a piacra lépés marketinges kihívásairól az új termékkategóriák bevezetésekor Mezei Rudolf (Promecom) és Bárdi Péter (Techwave) közreműködésével. A téma a startupokra jellemző módszertanok megjelenése a nagyvállalatoknál, reflektálva az olyan gyakori problémákra, mint a felhasználókkal való kapcsolat elvesztése egy-egy termékfejlesztési folyamat során.

Jöjjön a mai utolsó panel

A konferenciát a Budapesti Metropolitan Egyetem képviseletében Dr. habil. Papp-Váry Árpád PhD és Dr. Lukács Rita PhD előadásával folytattuk, ami bemutatta a Marketing 4.0 korszakát, illetve a perszonalizált marketing és a mesterséges intelligencia jelentőségét, a tömegmarketingtől a precíziós marketing felé haladó átalakulást. Ezt egy Philip Kotlertől származó, ma már 15 éves idézet vezette be, mely szerint az egyik marketinges főbűn, ha nem használjuk eléggé a technológiát. A trendek között felbukkant a valós idejű marketinget (big data), a fogyasztói döntések előrejelése, a már emlegetett omni-channel marketing, az üntanuló rendszerekre épülő automatizáció vagy a dinamikus kreatív ideálja. 

A 2019-es stratégai irányok közül a legtöbb szervezet már az MI-alapú automatizációt jelöli meg, ezt követik a perszonalizációs technológiák, míg az influenszer-marketing és a tartalomgyártás ezektől jelentősen lemarad. Ennek oka, hogy a fogyasztók közvetett és közvetlen módon ma már elképesztő mennyiségű információt adnak magukról: ilyenek a lokáció, a vásárlási minták, a termék- és márkapraferenciák, a vásárlási szándékok, de akár a saját vagy ismerősöktől származó lájkok is.  Az egyik legfontosabb adatforrás továbbra is a CRM, változnak azonban az optimalizáláshoz használt eredményességi mutatók, illetve az adatok felhasználása a különböző (peszonalizált vagy lokáció alapú) kreatív kampányokban.

Ehhez képest a marketingesek több mint 90 százaléka gondolja, hogy márkája személyre szabott élményt nyújt a fogyasztóknak, míg utóbbi oldalon uganez az arány csak valamivel 50 százalék fölött van.

Egy prezentáció erejéig megjelennek a konferencián a valóban értékalapú megoldások is, amelyeket az SAP Medistance intelligens döntéstámogató telemedicinális rendszer képvisel a HANA platformon. A Medistance ebben az esetben arra szolgáltat példát, hogy az eszközök disztribúciójába olyan szolgáltatásokat is be lehet kapcsolni, amelyek stratégiai jelentőségű változásokat hoznak. Az egészségügyi megoldás ebben az esetben lehetővé teszi az orvosi praxisoknak vagy egészséggondozó társaságoknak, hogy felhasználóik tervezhessék, irányíthassák és optimalizálhassák személyes egészségüket vagy gyógyszerhasználatukat, ezzel pedig a költségcsökkenés mellett a gondozás minősége is javuljon. A másik oldalon új szintre lép az információfeldolgozás, ahogy igény szerinti hozzáférést kapnak a betegcsoportoktól származó online adatfolyamokhoz, és az egészségügyi szolgáltatók így a személyre szabott kezelés vagy a gyógyszerezés mellett a költségek és a ráfordított idő tekintetében is hatékonyabban dolgozhatnak.
 

 

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.