Az elemzői várakozásoktól nagyjából egymilliárd dollárral, az előző év megfelelő időszakától 4 százalékkal maradt el az IBM 23,7 milliárd dolláros bevétele a harmadik pénzügyi negyedévben, ami hatodik negyedéve tartó csökkenést jelent. Az IBM részvényeinek árfolyama a szerdai bejelentés nyomán több mint 6 százalékkal csökkent, annak ellenére, hogy a lefelé tartó bevételekhez a tavalyinál 5,7 százalékkal magasabb, 4 milliárd dolláros nyereség társult.
A réven nyernek, de a vámon sokat veszíthetnek
A világ legnagyobb informatikai szolgáltatója igyekszik megszabadulni a tömegtermékektől, és régi-új stratégiájának jegyében a nagyobb nyereségességgel kecsegtető, szoftveres és konzultációs területekre fókuszál, ami adott esetben az összes bevétel rovására megy. Az IBM illetékesei megerősítették, hogy korábbi célkitűzésük, vagyis a 2015-re elért 20 dolláros részvényenkénti osztalék elérése, továbbra sem változott.
A tőzsde negatív reakcija valószínűleg abból a bizonytalanságból fakad, hogy az IBM egyre inkább a nem organikus eszközökhöz folyamodik a cél érdekében. Ilyen az a masszív költségcsökkentési folyamat, amelynek nyomán a hírek már a belső bizonytalanságot fokozó elbocsátásokról vagy a k+f tevékenységet is veszélyeztető spórolásról szólnak. Az elemzők ugyanakkor felhívják rá a figyelmet, hogy hosszabb távon a bevételnövekedés is alapvető piaci elvárás, amelyre nézve a most lezárt negyedév mutatói nem túl biztatóak.
Nehéz megtartani az egyensúlyt
Nem számítva, hogy az árfolyamhatás önmagában is félmilliárd dolláros terhet jelentett éves összehasonlításban, a vállalat hardveres üzlete egymilliárd dollárral zsugorodott. Az IBM hagyományaitól eltérően a fejlődő piacokon (így a BRIC országokban) sem alkotott maradandót. Ezekre a gazdasági régiókra vonatkozóan a cég története során először számolt be bevételcsökkenésről, ami Kínában a 20 százalékot is elérte.
Az IBM természetesen a javuló nyereségességen túl is közölt biztató adatokat, mint amilyen például a cloud fogalma alá csoportosított szoftverek és szolgáltatások 70 százalékos vagy a Smarter Planet 20 százalékos bevételnövekedése. Ezzel együtt a legtöbb kommentár kiemeli: jelenleg nem látszik tisztán, hogy a hardverfronton kieső forgalom mellett a szolgáltatások fejlődése hogyan konvertálódik majd egyenletes cégszintű növekedéssé, figyelembe véve a költségcsökkentési intézkedések esetleges hosszú távú negatív hatásait is.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak