A pénzügyi szolgáltatások a Budapest Bank partnerségében valósulnak meg.

Titokzatos meghívóval borzolta az újságírók kedélyét a Telenor, amiben azt ígérte, hogy a szolgáltató egy merőben új gazdasági területre lép be hamarosan. Az előzetes találgatások, pletykák alapján azt sejteni lehetett, hogy a cég nem fog elszakadni a technológiától és alapvetően a saját maga által létrehozott infrastruktúrára építve fog létrehozni valami újat.

Saját márkás hitelkártya

E két elemből nem nagyon jöhet létre más, mint egy Telenor logóval ellátott, saját hitelkártya (MyCard), illetve egy ahhoz szervesen kapcsolódó, de más kártyákkal is együttműködő mobilfizetési alkalmazás, a MyWallet. Az operátor saját megfogalmazása szerint a MyCard képezi az új szolgáltatás gerincét, ami az elsődleges funkció, azaz a hitelkeret (100 ezer és 1 millió Ft között) biztosítása mellett a Telenor már meglévő ügyfeleinek nyújt különböző kedvezményeket.

A bárki által igényelhető, de elsősorban a szolgáltató ügyfeleinek előnyös feltételeket nyújtó kártya mellé olyan extrák járnak, mint az 1,5 százalékos készpénz-visszatérítés a MYCardon keresztül lebonyolított számlafizetéseik és kártyás egyenlegfeltöltések összegéből, a kedvezményes díjcsomagok, vagy a mobilnethez használható ingyenes eszközök, vagy a készülékvásárláshoz kapcsolódó egyéb kedvezmények.

Ízleni fog? A Telenor MyCard egyelőre promóciós formában

A Telenor a Budapest Bankkal igyekezett olyan feltételrendszer kialakítani, ami kellően vonzó lehet az előfizetők, vagy bárki számára. A csalogató kedvezményekbe olyan elemek kerültek, mint az 550 forintos havidíj, amely meghatározott kártyahasználat esetén nem kerül felszámításra, az első 3 hónapban 0%-os éves kamat, vagy a különböző feltételek esetén (csak vásárlási tranzakciókra és csoportos beszedési megbízásokra vonatkozik) elérhető, akár 53 napos kamatmentes periódus.

Az app még keveset tud, de fejlődni fog

A 40,8 százalékos THM-el kínált szolgáltatás másik eleme, azaz lelke a MyWallet alkalmazás, ami az első napokban, hetekben még csak korlátozott funkcionalitással bír, de a közeljövőben ezt újak követik. Első körben a most még csak Androidra elérhető alkalmazás (iOS hamarosan érkezik) a MyCard aktiválása után alkalmas a tranzakciós napló ellenőrzésére, a POS és ATM limitek beállítására, valamint az adott napon még felhasználható összeg ellenőrzésére.

A későbbiekben jönnek a valóban hasznos, az előfizetők életét megkönnyítő funkciók, mint például a számlafizetés, az egyenleg feltöltés, vagy a távlati jövőben az NFC alapú Mobiltárca felhasználási mód. Ez utóbbi jelenleg még nem szerepelt a szolgáltató tájékoztatójában, de a cég képviselői kérdésünkre elmondták, hogy a jövőben a MyWallet adja majd az alapot erre a fizetési módra. A MasterCard MasterPass szabványát is támogató alkalmazás egyébként nem csak a Telenor kártyájának adatait képes tárolni, azaz az előfizető az egyéb bankoknál vezetett kártyáit is felvihetik az appba.

Mobilitás

Az Intel segítségével valósulhat meg Elon Musk szörnyeteg csipgyára

Az Intel is csatlakozik a SpaceX-hez és a Teslához a texasi üzemek felépítésében, bár annak részletei egyelőre nem világosak, hogy milyen mértékben járul hozzá a járműveket, humanoid robotokat és MI-adatközpontokat is kiszolgáló Terafab projekthez.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.