Néha jó ötlet lehet egy céget annak alapítójáról elnevezni. Magabiztosságot sugall, növeli a vállalat elismertségét... persze akkor, ha a névadóval minden rendben. A McAfee azonban a számok tanúsága szerint is rosszul járt az egykori guru nevével.
Az elmúlt hónapokban a számítástechnikai információkat figyelő olvasótáboron kívül a bulvárhírek fogyasztói is megismerhették John McAfee nevét. Az évtizedekkel korábban vírusirtó megoldásaival nevet szerzett, 67 éves szakemberről ugyanis egyre furcsább újdonságok láttak napvilágot. Az évek óta kísérleti drogok kikeverésével foglalkozó McAfee ellen körözést adtak ki lakhelyén, a közép-amerikai Belize hatósága gyilkosság gyanúsítottjaként keresi. A szomszédja megölésével vádolt guru a szomszédos Guatemalába menekült, ahol viszont elfogták és kitoloncolták, jelenleg Miamiban várja, kiadják-e az őt kutató hivatalos szerveknek. Nem túl rózsás tehát a helyzete – de nem csak ő érzi a történtek negatív hatását, hanem a nevét viselő szoftvercég is.



Cég egyenlő név? John McAfee még 1988-ban alapította McAfee Associates nevű vállalatát, amely gyorsan nevet szerzett a számítógépes biztonsági piacon. Akkoriban futott fel a PC-re írt vírusok száma, a korábban bosszantó tréfaként kezelt kártékony kódok egy része komolyan veszélyessé vált, így a jó találati aránnyal rendelkező, hatékony antivírus megoldások iránt is megnőtt a kereslet. Bár a cég sikert sikerre halmozott, az alapító véleménykülönbségekre hivatkozba 1994-ben lelépett, a vállalat viszont nem szeretett volna változtatni a bevezetett néven, így azóta is az egykori főnök nevét viseli.

Közel 18 évig ezzel nem is volt probléma: az informatikai hírek olvasói, de akár a McAfee termékeket használók nagy része nem tudta, vagy nem törődött azzal, ki is az a McAfee, csupán az volt fontos, hogy a nevével fémjelzett biztonsági megoldások működjenek. Amikor azonban idén szeptemberben felbukkantak az első hírek a drogkeverő különcről, majd nem sokkal később a gyilkossági ügy és az utána következő bujkáló-menekülő sztorik kerültek a bulvárlapokba, a szoftvercég gyorsan tanulhatta meg, miért kellett volna már rég elgondolkozni a névváltáson.

Rossz név, rossz ómen A YouGov BrandIndex folyamatosan monitorozza az egyes márkák és vállalatok hírnevét: a Buzz score értéket a következő kérdésre adott válaszok alapján számolják ki hétről hétre: "Hallott-e az adott cégről az elmúlt hetekben, és ha igen, a hír pozitív volt vagy negatív?" Legújabb statisztikájuk szerint a mostani botrányhíreket a márkanév is megsínyli.



Jól látható, hogy a McAfee (mármint a cég, a szürke vonallal jelölve) addig viszonylag magas "tetszési indexe" szeptember végétől óvatosan csökkenni kezd: ekkor érkeztek az első hírek az elzüllött, drogfőző John McAfee-ről. Novemberben, a bűnügy nyilvánosságra kerülése után pedig meredeken zuhanni kezdett a cég ázsiója, mostanra erőteljes mínuszba váltva. Összehasonlításként a nagy rivális Symantec indexét láthatjuk (pirossal), amely ugyan szintén lejtmenetbe kapcsolt, de egyértelműen pozitív maradt, jóval a McAfee eredménye felett.

Elemzők szerint egyszerűen arról van szó, hogy a hírekben hallott McAfee nevet azonnal összekapcsolták a vállalattal és annak termékeivel. Az emberek jó részében az a téves képzet él, hogy a biztonsági szoftvereket fejlesztő cég vezetői székében egy kábítószerektől megzavarodott bűnöző ül, ráadásul sokszor a híradásokban is félreérthetően fogalmaznak (a McAfee céget megalapító emberre hivatkoznak, az pedig már nem hangzik el, hogy az illető csaknem két évtizede nincs kapcsolatban a vállalattal).

Ha pedig valaki biztonsági megoldásokat árul, teljesen megbízhatónak kell látszania: a mostani eset viszont egyáltalán nem segít. A 2010 óta az Intel leányvállalataként működő McAfee kulturált de határozott közleményekben ugyan elhatárolódott egykori alapítója jelenlegi ámokfutásától, de lehet, hogy többre lesz szükség, egyesek szerint akár hamarosan új név is szóba kerülhet...

Szuperbiztos felhőket építene az Intel
Ma már társadalmi probléma az online biztonság

Iráni rakéták fenyegetik a Stargate közel-keleti adatközpontjait

Az adatközpontokat is katonai célpontnak tekintik, az AWS és az Oracle infrastruktúrájának támadását követően a létesítményeket jelölő műholdképeket és újabb fenyegetéseket tettek közzé.
 
Az új technológiák alapjaiban írják át az alkalmazásbiztonság szabályait. Most hatványozottan igaz, hogy szárazon kell tartani a puskaport.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.