Egyelőre tesztüzemben működnek, és riasztanak, ha valaki nem tartja be a járványügyi szabályokat, vagy mondjuk rossz helyen próbál elszívni egy cigarettát.

Szingapúr nem csak a világ egyik legbiztonságosabb országa, de a lakosság megfigyelésére alkalmazott eszközökben is éllovasnak számít: nemrég például azt jelentették be, hogy 2030-ra megdupláznák a városállamban működő rendőrségi kamerák számát, így az évtized végére már több mint 200 ezer ilyen eszköz működne az ottani közterületeken. A portfóliót most egy újabb elemmel, ezúttal kerekeken közlekedő robotokkal is bővítenék, amelyek feladata a közösségi viselkedés szabályainak ellenőrzése lesz majd.

A fél tucat illetékes kormányzati ügynökség együttműködésében kifejlesztett, Xavier nevű autonóm robotok két példánya már is kezdte az éles próbaüzemét a város központi részén fekvő területen, amelyet az erős gyalogosforgalom alapján jelöltek ki. A három hetesre tervezett teszt során a gépek a közösségi viselkedés szabályainak megsértését kutatják, mint amilyen mondjuk a járványügyi rendelkezések figyelmen kívül hagyása, a dohányzás az arra ki nem jelölt helyeken, az utcai seftelés vagy akár a kerékpárok hanyag parkoltatása.

A beszámolókból kiderül, hogy a kamerákkal felszerelt robotok figyelmeztetéseket is meg tudnak jeleníteni a kijelzőjükön, amivel a helyes viselkedésre instruálják a járókelőket, de ennél is fontosabb, hogy a megfelelő esetben valós idejű riasztásokat küldenek a vezetési és irányítási központba. A próbaüzem ideje alatt ebből állítólag még nem lesz tényleges büntetés, de később már fellépnek a szabálytalankodókkal szemben.

Nem annyira durva, csak egy kicsit

A tudományos és technológiai kormányügynökség (HTX) közleménye alapján a Xavier robotok telepítésének célja a köztisztviselők munkájának támogatása, mivel csökkenti a gyalogos járőrözéshez szükséges munkaerőt, és javítja az érintett szervezetek működésének hatékonyságát. A Xavier egyébként egy korábbi, rendőrségi modell továbbfejlesztett változata, amelyben új felfüggesztések biztosítják a kamerák stabilitását, a képeket pedig ugyancsak megújult analitikai rendszer dolgozza fel.

Az HTX hangsúlyozta, hogy a robotokat nem szerelték fel biometrikus technológiákkal és arcfelismerő képességekkel. A háttérben dolgozó gépi intelligenciát az elmúlt négy hónapban publikusan elérhető adatokkal, például dohányzó emberek képeivel tanították, hogy képes legyen felismerni bizonyos viselkedési formákat. Az elsődleges cél természetesen az elrettentés, de a rendfenntartók szükség esetén a korábbinál mélyebb betekintést nyerhetnek a történésekbe a robotokon keresztül, és ennek alapján rendelhetnek egyik vagy másik helyre plusz erőforrásokat.

Ide tartozik, hogy a Xavier nem csak a bagósokra vadászik, hanem olyan információt is küldhet az üzemeltetőinek, mint amilyen a járókelőknél lévő aktív mobilkészülékek eloszlása: ennek alapján akár a közlekedési hatóság is azonnal intézkedhet, és átcsoportosíthatja fizikai kapacitásait a torlódások felszámolására. A tesztidőszak alatt begyűjtött adatokat a fejlesztők arra használnák fel, hogy a szükséges módon tovább finomítsák a Xavier rendszerének működését, de ígéreteik szerint ezt követően szabály szerint megsemmisítik majd azokat.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.