A német autógyártó parkolókban vetné be azt a most bemutatott robotot, ami tulajdonképpen nem más, mint egy méretes önjáró elem.

A még mindig a fosszilis üzemanyagok által meghatározott autóiparban két modern trend igyekszik változást hozni. Az egyiket az alternatív, jellemzően elektromos hajtás képviseli, a másikat pedig az önvezető technológia fokozatos elterjedése. A Volkswagen frissen bemutatott koncepciója mindkettőből merít.

Helybe jön a nafta

Bár már Magyarországon is egyre több helyen látni töltőállomásokat, ha a rendelkezésre álló néhány hely foglalt, az a haladó szellemű autósokon kevéssé segít. Ennek a problémának a kiküszöbölésén dolgoznak a német mérnökök. A megoldás szerintük egy mobilis, mini töltőállomás lehet, amely önállóan navigálna a lemerülőben lévő kocsikhoz és azokat szintén teljesen egyedül töltené fel.
 


Az egyelőre még csak prototípus szintjén létező megoldás két fő elemből állna. Az egyik egy autonóm járgány lenne, amely egy seregnyi kamera és érzékelő segítségével találná meg a támogatásra szoruló kocsit. A robot mintegy utánfutó magával cipel egy mobil akkumlátort is. Ez utóbbit rácsatlakoztatja az autó bemeneti csatlakozójára, majd simán lecsatlakoztatja a nagyméretű elemet, hogy egy újabb autót tudjon ellátni. A feladat végeztével, vagy ha a vezető indulna, a robot visszatér a csomagjáért és máris lehet tovább haladni.  

A Volkswagen elsősorban nagyobb parkolók és mélygarázsok felturbózására szánja a megoldását. Ezeken a helyeken akár több ilyen eszköz is bevethető lenne, ami gyakorlatilag garantálná, hogy szinte korlátlanul lehetne kiszolgálni az elektromos autók által támasztott igényeket. Az ötlet további előnye, hogy minimális fizikai helyen kívül nincs szükség semmiféle komolyabb gépészeti munkára a telepítéséhez.

Piaci hírek

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.