Újabb sikeres befektetési kört zárt a Rize nevű vállalkozás, és hadat üzenne a rizstermesztésből fakadó metánkibocsátásnak Délkelet-Ázsiában.

Összesen 14 millió dollárhoz jutott legutóbbi befektetési körében a Rize nevű szingapúri startup, ami a plusz forrásokat további terjeszkedésre használná majd fel Vietnámban és Indonéziában. A cég technológiai platformja és termelési technikái nem csak az ottani gazdálkodókat segítenék a hatékonyabb és fenntarthatóbb rizstermesztésben, de jelentősen hozzájárulnának az ágazat metánlábnyomának csökkentéséhez is, ami a Világbank adatai szerint jelenleg a globális metánkibocsátás 10 százalékát adja, ezen belül pedig Délkelet-Ázsiában a 33 százalékos arányt is eléri.

A Rize platformjának lényege, hogy összegyűjti a fenntartható gazdálkodáshoz szükséges információt, például a kis méretű gazdaságok teljesítményére és terméshozamára vonatkozó adatok konszolidálásával segít a rizstermelőknek alkalmazkodni az éghajlatváltozáshoz, javítani a hozamot, vagy csökkenteni a kiadásokat és a vízfogyasztást. Ez utóbbi azért is érdekes, mert a rizstermesztés állítólag a világ öntözővíz-felhasználásának több mint egyharmadáért felelős, de a Rize megoldásaival rengeteg vizet lehetne megtakarítani a betakarítás veszélyeztetése nélkül.

A technológia mellé felhasználók is kellenek

Az agritech cég olyan víztakarékos technikát vezetne be a rizstermesztésben, ami a táblák elárasztásávala és szárításával operál, miközben a magokat közvetlenül veti el, vagyis a palántákat nem kell közvetlenül átültetni. A módszer közvetve a művelésből fakadó metánkibocsátást is leszoríthatja. A rizst jellemzően elárasztott területeken termesztik, ami kedvez a szén-dioxid rövid távú globális felmelegedési potenciálját sokszorosan meghaladó metán képződésének, a Rize eljárása azonban a növények növekedésével párhuzamosan, lépésről lépésre kiszárítaná a rizsföldeket.

A The Japan Times riportjában megszólaló szakértő szerint ez egy régóta bevált technika – lehetne, ha a gazdálkodóknak lenne bármilyen ösztönzésük az alkalmazására. A Rize ezt úgy próbálja megoldani, hogy a megvalósításáért cserébe a helyi forrásoknál olcsóbban biztosít alapanyagokat a gazdáknak, akik kistermelőként nem vehetik igénybe a nagykereskedelmi árengedményeket. A jelenleg 2500 hektárnyi területen szolgáltató cég azt reméli, hogy gazdálkodói hálózatával gyors bővítésével elérheti az évi 100 millió tonna szén-dioxiddal egyenértékű kibocsátás megszüntetését.

Piaci hírek

Hamarosan nyílik az első teljesen robotizált hotel

Az egyedülállóként beharangozott kezdeményezés Kínában valósul meg. Az egyetlen emberi alkalmazott nélkül folyamatosan működő 44 szobás szálloda részlegesen már idén kinyithat Sencsenben.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.