Az egyelőre kísérleti fázisban tartó fejlesztéssel végleg elfelejthetjük az üres tekintetű emberszerű automaták világát.

A Disney Research, az óriásvállalat kutatás-fejlesztési projektjeiért felelős divíziója néhány napja olyan rendszert mutatott be, ami egyszerre elbűvölő és felkavaró. A cég munkatársai és a munkába bevont egyetemek kutatói azon dolgoznak, hogy a humanoid robotok arckifejezése, szemmozgása az emberi viselkedést minél élethűbben tudja imitálni. Mivel a prototípuson még nincs mesterséges bőr, így nem csoda, hogy kicsit riasztóra sikerült a videós prezentáció.

Mindent IS tud

A Disney robotja egy a mellkasára helyezett szenzor segítségével pásztázza környezetét, és feje, szeme, szemhéja attól függően változik, hogy éppen mit "lát" a gépi képfeldolgozó modul. Az automata képes az embereknél megfigyelt ún. szakkád jelenséget is produkálni. Utóbbi mindkét szem gyors, egyidejű mozgását jelenti ugyanabba az irányba, amely azt a célt szolgálja, hogy a fixáció átkerüljön egyik tárgyról a másikra. Sőt, a robot azt a humán reakciót is utánozza beszélgetés közben, amikor például egy külső tényező behatása miatt a partnerről egy pillanatra elvándorol a szem fókusza. A megtévesztés szintjét tovább emeli, hogy a robot a légzés ütemével összefüggésben lévő apró mozgásokat is imitálja.

Mindezeket a mikromozgásokat egy hagyományos beszélgetés során az emberek tudatosan nem is érzékelik. A csavar ott van a történetben, hogy ezek elmaradása viszont azonnal megszólaltat egy "vészcsengőt" a fejekben, jelezvén, hogy valami nagyon nincs rendben a megszokotthoz képest.

 

 

A fenti videóból egyrészt kiderül, hogy mennyire félelmetes tud lenni egy külső borítás nélkül működő humanoid robot, másrészt viszont az is, hogy még ezzel a komoly hendikeppel együtt is látszik, milyen jó munkát végeztek a mérnökök. A gép tekintete valóban fényévekre van azoktól a korábbi robotoktól, amelyeknek hiába próbáltak emberi külsőt mintázni, arcukból csak az üresség sugárzott.

Nem csupán cirkuszi produkció lehet

Mivel a projekten a Disney szakemberei dolgoznak, így a potenciális felhasználási területeket vizsgálva magától értetődően adódik a szórakoztatóipar. A vállalat vidámparkjaiban már most is rengeteg robot igyekszik elvarázsolni, hangulatba ringatni a látogatókat, de ha a mostani eredményeket sikerül átültetni a gyakorlatba, az bizonyosan minőségi ugrást jelent majd a gépekkel való interakcióknál.

Ugyanakkor az emberi mimikát, viselkedést egyre tökéletesebben utánzó gépeket olyan területeken is be lehet vetni, mint például az idősgondozás. A magányosan élő idősebb embereknek egy élethűen reagáló robot nem csupán a fizikai szükségletek ellátásában segíthet, hanem az egyedüllét okozta stressz kezelésében is.

Piaci hírek

A kínai vezetésnek elege lett a robotokkal való hetyegésből

Miközben a tengerentúlon a felelősség kérdésén és a megfelelő védőkorlátok meghatározásán zsinatolnak az emberszerű viselkedésükkel függőséget gerjesztő chatbotok ügyében, addig Kínában nemrég kemény szabályokat hoztak az ember-gép interakció kordában tartására.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.