Kanton (Guangzhou) városának egy tekintélyes részén kezdhet teljes jogkörű taxiszolgáltatásba a Pony.ai. A Kaliforniában bejegyzett, de alapítói által erős kínai gyökerekkel rendelkező startup ezzel bevonuló az autonóm szállítmányozás történelemkönyvébe, mivel az országban ilyen széles felhatalmazást egy hasonló fókuszú vállalkozás sem kapott.
Az engedély birtokában a cég 100 járműből álló flottát üzemeltethet reggel 8:30 és este 10:30 között. A viteldíjak azonosak a városban szokásos hagyományos taxik által kínált árakkal. Az utasok a Pony.ai dedikált mobil alkalmazásán keresztül hívhatnak majd fuvart és fizethetnek a szolgáltatásért.
Egyelőre pórázon tartják a robotpilótát
A robot taxik ugyan önállóan fognak vezetni, de egyelőre még egy biztonságért ügyelő emberi felügyelővel a volán mögött. A cég közleménye szerint ezt a köztes állapotot már rövid, vagy legrosszabb esetben középtávon szeretnék túllépni. (Hogy ez időben hozzávetőlegesen mit jelent, az nem derült ki a hivatalos nyilatkozatokból.) Ami a lefedett területet illeti, a kezdetben 800 négyzetkilométeres nagyságrendet idővel szintén kiterjesztenék.
Az engedély megszerzéséhez a vállalat szerint "szigorú biztonsági és egyéb, sokrétű járműminősítési teszten" kellett megfelelni. Ezek közé tartozik a legalább kétéves autonóm vezetéshez köthető tesztperiódus, illetve legalább egymillió teljesített tesztkilométer, amiből 200 ezer kilométert Kanton városának kijelölt útszakaszain kellett belerakni az autókba úgy, hogy a járművek nem okoznak közlekedési balesetet.
A befektetői és együttműködő partnerei között a Toyota japán autógyártót is maga mellet tudó Pony.ai tavaly novemberben Pekingben is szerzett egy autonóm taxizásnak zöld lámpát adó hatósági pecsétet, ám az a mostaninál szűkebb keretek között használható.
A két engedély birtokában ugyanakkor a startup ambíciózus terveket szövöget: jövőre két másik kínai nagyvárosra is ki kívánja terjeszteni tevékenységét, miközben Kaliforniában is zajlanak a tesztek. (Utóbbi helyszínen egyébként a cég járműve tavaly okozott egy balesetet, ami egyértelműen lassítja a Pony.ai amerikai terjeszkedését.)
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?