Az e-könyv olvasóiról ismert Amazon nemsokára megjelenik a tabletgyártók mezőnyében, sőt a legfrissebb hírek szerint egyből a második helyet célozza meg a piacvezető Apple mögött.
A tabletpiac gyorsan hízik, mióta az Apple életre keltette, a nagy lelkesedést mégsem könnyű meglovagolni sem a konzumer, sem a vállalati szektorban. A tajvani DigiTimes becslése szerint 14-15 millió iPadet szállítanak majd az idei harmadik negyedévben, ráadásul az Apple teljesítménye a piac növekedésének ütemében bővül. A versenytársak közül senki, még a viszonylag jól teljesító Samsung sem lépi át az 1 milliós küszöböt.

Eddig ezt gondolták a mezőny legújabb tagjáról, az Amazonról is, aki a jövő hónapban mutatja be első táblagépeit. A vállalat korábban 7-800 ezer darabos eladási tervekről beszélt az első három hónapra nézve, ám lehet, hogy ennél jóval nagyobb mennyiséget szállít majd. A DigiTimes forrásai most azt állítják, hogy a legóvatosabb becslések szerint is 1-1,2 millió példány készül majd az amazonos tabletekből. Ez még mindig eltörpül az új iPad várható teljesítménye mellett, de nem kis fegyvertény lenne, ha a 21 milliós piacon az Amazon egyből az élre ugrana az Android alapú táblagépek mezőnyében.

Árukapcsolás A DigiTimes szerint a tengerentúlon már augusztusban megkezdődhet a két táblagép forgalmazása, és Európában is még karácsony előtt a polcokra kerül. A gépek árát az amerikai bevezetéskor 350, illetve 450 dollára teszik. Az Amazon eddig is igyekezett úgy pozícionálni Kindle e-könyv olvasót, hogy ne legyen a tabletek közvetlen versenytársa, és a vállalat vezérigazgatója szerint saját táblagépüket is a Kindle vonallal párhuzamosan akarják futtatni. Mivel az Amazon nem csak gyártani fogja az eszközöket, hanem rögtön össze is kötheti azokat a versenytársakénál jóval fejlettebb szolgáltatásportfóliójával, a Hollywood és Coyote néven emlegetett tabletek mindenképpen szép jövő előtt állnak.

Óriási online könyvesboltot kebelez be az Amazon
Nem az Apple kiváltsága az "app store" szókapcsolat

Fantomkép A Hollywood nevű változat a 10.1 hüvelykes kategóriában versenyez majd, míg a Coyote ennél kisebb, 7 hüvelykes AFFS kijelzővel érkezik. A gépek hardveres jellemzőiről nem tudni biztosat, mint ahogy az sem egyértelmű, hogy milyen operációs rendszer fut majd a tableteken. Ugyanakkor valószínű, hogy a nemrég bejelentett Amazon felhőszolgáltatások (Cloud Drive, Cloud Player) mellett a vállalat saját alkalmazásboltja is alapértelmezett lesz rajtuk.

Összenő, ami összetartozik: robotkutyák védik az MI-szervereket

A ChatGPT-t és társait kiszolgáló adatközpontok nem "csupán" rengeteg pénzt és erőforrást emésztenek fel, de folyamatos ellenőrzésük és védelmük is komoly feladat.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.