Kiszálltak az otthoni A4-es piacról, mert nem jövedelmező, és a vállalati ügyfelekre koncentrálnak.

Leányvállalatoktól szokatlan mélységű elemzéssel és adatokkal mutatta be a Xerox Magyarország jelenlegi helyzetét és a jövőbeni terveit az idén kinevezett ügyvezető, Veronika Brazdilova.

Önállóak maradnak az egyazon vezető irányítása alá került régiós leánycégek

A cseh és a szlovák leányvállalatot is irányító vezető szerint a dinamikus 2015. után igen hektikus idei féléven van túl a hazai iroda- és nyomdatechnikai piac, ami jelentős részben a kormányzati megrendelések elmaradásának betudhatóan. (Hasonlókat hallottunk a Sharp magyarországi fióktelepének a vezetőjétől, Szabó Zsolttól is.)

Egyes szegmensekben volt némi bővülés, de összességében mintegy a harmadával zsugorodott a hazai piac, amelyen már évek óta a második legnagyobb szereplőnek számít a Xerox. De a verseny kiélezett, ezért a Xerox is arra törekszik, hogy markánsan meg tudják különböztetni magukat a riválisoktól. Az idei év kedvezőtlen hatásai után a feladat, hogy ismét növekedési pályára álljon a cég – mondta Brazdilova.

A 190 fős, és évi 7,5 milliárd forint forgalmat bonyolító magyar leányvállalatnál átszervezték az üzleti folyamatokat, szorosabb együttműködést alakítottak ki a szlovák és a cseh leányvállalatokkal, hogy kihasználhassák a szinergiákat. Ettől azonban az egyes leányvállalatok a jövőben is önállóan működnek. Összevonásuk annak ellenére sem vetődött fel, hogy mindhárom cégnek ugyanaz a vezetője.

Az ágazati szolgáltatásokban bíznak

Az új ügyvezető komoly lehetőségeket lát az ágazati szolgáltatások piacán.A Bitport kérdésére ez konkretizálta is: jelenleg ez adja jelenleg a magyar leánycég bevételének a 30 százalékát. A legnagyobb hangsúlyt a kkv-kra szabott menedzselt nyomtatási szolgáltatás kapja, amivel teljes egészében kiszervezhető a nyomtatók felügyelete, üzemeltetése, szervizelése és kellékanyag-ellátása. Emellett vannak új generációs menedzselt nyomtatási szolgáltatásaik is, melyek cégmérettől függetlenül használhatók a nyomtatási feladatok menedzselésére és az irodai munka digitalizálására és mobilizálható az irodai munka.

Eddig a kormányzati szektor meghatározó a társaság életében, tavaly még ebből jött a bevételek 30-40 százaléka. Bár az első félévben nem voltak közbeszerzések, a Xeroxnál arra számítanak, hogy az év második félévében ez a szektor is megélénkül.

Az idei év nagy változása, hogy kiszálltak az olcsó otthoni A4-es eszközök értékesítéséből. Ebben a piaci szegmensben ugyanis nem tud nyereséget felmutatni a cég. A többfunkciós A3-as irodagépek értékesítésében azonban még van lehetőség, bár ezeket a berendezéseket ma már leginkább a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások adják el. Ez a szegmens Magyarországon közel 30 százalékkal zsugorodott, de a Xerox ezt kevésbé érezte meg: 2 százalékos növekedést tudott felmutatni, így részesedése 15,2 százalékra nőtt a hazai piacon.

A legjobb eredményeket a nyomdagépek piacán érték el. Ez a piac 33 százalékkal bővült az első félévben, ám a Xerox ugyanezen időszak alatt 110 százalékkal tudta növelni értékesítéseit.

Az otthoni nyomtatók piacáról azért vonultak ki, mert a leányvállalattal szemben a jövedelmezőség növelése az egyik legnagyobb elvárás. Idén ebben 14 százalékos javulást kell elérniük az év végére kitűzött 6 százalékos bevételnövekedés és 22 százalékos költségcsökkentés mellett. Ehhez erős második félév kell. A jövedelmezőségben eddig 10 százalékot tudtak javulni, de a hektikus piac és az A4-es szegmens leállítása miatt egyelőre 1,5 százalékkal csökkent az időarányos bevétel a tavalyi évhez képest.

Az értékesítés négyötöde indirekt csatornákon zajlik

Költséghatékonyságban viszont nagyot tudtak lépni. Ez 29 százalékkal javult, amivel túlteljesítették az idei tervet. Ez részben a leépítéseknek, részben a partneri szerződések újratárgyalásának köszönhető.

Átalakul a Xerox magyarországi partneri hálózata is. Az indirekt értékesítés adja a teljes bevétel a 80 százalékát. Most azon dolgoznak, hogy elérjék az országos lefedettséget a viszonteladói, partneri hálózattal. Leginkább a keleti országrészben vannak fehér foltok. Eddig mintegy 30 prémium resellerrel bővült az indirekt értékesítési hálózat, az év végéig további húsz partnerrel akarnak szerződni.

Piaci hírek

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.