Nehezített pálya-e nőként az IT-vezetői pozíció? Három szakemberrel beszélgettünk arról, hogy zajlik-e a nemek harca a nagyvállalatok IT-részlegein.
Hirdetés
 

Milyen karrierút vár a vállalati IT-ban, ha valaki nőként kerül ebbe az alapvetően férfiak uralta világba. Össze lehet-e egyeztetni a magánéletet és a karriert? Van-e különbség a női és a férfi vezetők módszerei között? Erről beszélgettünk három olyan szakemberrel, akik nem informatikai végzettséggel indultak, mégis hazai nagyvállalatok IT-vezetői lettek. A CIO Klub hangos kiadásának vendége volt Majtényi Márta, a Norsk Hydro kiberbiztonságért felelős globális vezetője, Nagyné Agárdi Györgyi, az Allianz Hungária CIO-ja, és Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. ügyvezetője.

Mindhárman pályamódosítással kerültek IT-területre. A beszélgetésből kiderül, hogy közgazdászként, sportmenedzserként mi hozta őket erre pályára. Emellett beszélnek arról is, hogy honnan ered vonzalmuk az IT-hoz, és hogyan szerezték meg a szükséges tudást.

A beszélgetés második részében a vezetői lét nehézségeiről faggattuk vendégeinket, hiszen a menedzserek világa köztudottan erősen férfi-domináns közeg, ami hangsúlyozottan igaz az informatikára. Kiderül a beszélgetésből, hogy ez mennyiben valós probléma, és mennyiben előítélet. Azt is megkérdeztük vendégeinktől, hogy látnak-e bármilyen olyan problémát, amiért azt lehetne mondani, hogy az IT-vezetői munkakör "nem nőnek való vidék", illetve szóba kerültek azok a skillek, melyek segítik a női vezetőket munkájukban.

Végül a munka magánélet egyensúlyának problémájáról faggattuk a CIO Klub három vendégét: kellett-e súlyos áldozatokat hozni a magánéletben a karrier miatt?
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, valamint az Apple és a Google podcastplatformján is, melyeken feliratkozhat a Bitport csatornájára.

Az idei CIO Hungaryról hamarosan további előadásokat és panelbeszélgetéseket teszünk közzé a CIO Klub podcastcsatornáján, ahol a régebbi konferenciák felvételei is elérhetők.

Közösség & HR

Milliószám tiltja ki áruházából a szabálytalan appokat a Google

Az androidos ökoszisztéma MI-támogatta védelmi rendszerének elképesztő mennyiségű tesztet kell napi szinten elvégeznie. A Google 2025-ös jelentéséből több érdekes adatra is fény derült a téma kapcsán.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.