A CIO Klub hangos kiadásának második évfolyamát évértékeléssel folytatjuk. Ebben Foltányi Tamás, az Erste Bank COO-ja, és Scheidler Balázs privát befektető, tanácsadó, a Balabit alapítója volt segítségünkre.
A karantén és az új körülmények megélése
A CIO Klub Podcast történetében először nem tematikus, hanem szabadabb, személyes hangvételű beszélgetést készítettünk. Foltányi Tamás a pénzintézeti szektor 2020-as kihívásai mellett a nagyvállalati környezetben megélt változások emberi oldaláról is szót ejtett.
Scheidler Balázs arra beszélt, milyen döntések és változások voltak azok, amelyekhez az átalakult üzlet környezet őt és az általa támogatott ötleteket, cégeket hozzásegítette.
A vezérfonal alapkérdései mellett vagy talán éppen azok alapján hangzottak el olyan gondolatok, amelyek túlmutatnak a mindennapi teendőkön. Így a generációváltás, az élet átalakulása és a fenntartható fejlődés megvalósulása vagy meg nem valósulása is terítékre került. Természetesen IT vezetői, IT szakértői aspektussal és szemlélettel átitatva. Elgondolkodtató, de bizakodó hangulatban nyitottunk 2021-re, vendégeinkkel együtt.
A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, az Apple, valamint a Google podcastplatformján is, ahol feliratkozhat a csatornára.
Podcastjainkat folytatjuk, maradjon velünk.
Biztonságos M2M kommunikáció nagyvállalti környezetben a Balasystól
A megnövekedett támadások miatt az API-k biztonsága erősen szabályozott és folyamatosan auditált terület, amelynek védelme a gépi kommunikáció (M2M) biztonságossá tételén múlik.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak