A jelek szerint a befektetők képtelenek nemet mondani, ha a világ (ebben a pillanatban harmadik) leggazdagabb embere kitalál valamit.

Elon Musk MI-fejlesztő vállalata, az xAI újabb 6 milliárd dollárnyi befektetést szerzett, ami aktuálisan már 24 milliárd dollárra értékelte az OpenAI jövőbeni kihívójaként reklámozott céget. A finanszírozásba olyan befektetők szálltak be, mint az Andreessen Horowitz, a Sequoia Capital, a Fidelity vagy a szaúdi királyi család által birtokolt Kingdom Holding Company – olvasható az xAI vasárnapi bejegyzésében, amelyből az is kiderül, hogy a társaság nagyszabású toborzásba fogott.

Az újabb forrásokat ennek alapján az xAI első termékeinek piacra vitelére, infrastruktúrájának kiépítésére és kutatás-fejlesztésre fordítják, Musk pedig az X közösségi oldalon közzétett posztjában még több bejelentést ígért a közeljövőben. Az xAI közleménye kiemeli, hogy a vállalat milyen jelentős előrelépéseket valósított meg az elmúlt év során: tavaly júliusi bejelentését követően már novemberben kiadta a Grok-1 modellt, nemrég pedig kijött a továbbfejlesztett Grok-1.5 és Grok-1.5V verziókkal is.

Az év elején az üzletember azt is elmondta a következő változat, a Grok 2 kapcsán, hogy annak tanításához nagyjábol 20 ezer darab Nvidia H100 GPU-t használtak, a még egyel későbbi Grok 3 modellt pedig a tervek szerint 100 ezer Nvidia H100 csip munkába állításával képeznék. A The Information szerint a befektetőknek azt is felvázolta, hogy a startup szuperszámítógépet tervez a Grok MI-chatbot következő verziójának működtetésére, ugyancsak az Nvidia nagy teljesítményű GPU-ira építve.

Elon Musknak csomagja érkezik

Musk állítólag 2025 őszére ígérte a rendszer üzembe állítását, hozzátéve, hogy az xAI együttműködésre léphet az Oracle-lel. Ezt egyik fél sem erősítette meg, de a lap forrásai szerint Musk úgy írta le a szuperszámítógépet, mint ami legalább négyszerese lesz a jelenlegi legnagyobb GPU-fürtöknek. Ehhez a The Information hozzáteszi, hogy a H100-as sorozat valóban uralja az adatközponti MI-csipek piacát, de a nagy kereslet miatt nem könnyű a beszerzése, főleg nem a Musk által megálmodott tételben.

A hétvégén egyébként egy másik, az xAI finanszírozásához közvetve kapcsolódó esemény is megjelent a hírekben: a Reuters tudósítása szerint a Glass Lewis tanácsadó cég arra ösztönözte a Tesla részvényeseit, hogy utasítsák el az Elon Musknak vezérigazgatóként kinéző 56 milliárd dolláros fizetési csomagot. Ez ebben a minőségében a valaha volt legnagyobb juttatás lenne az amerikai vállalati piacon, amit a cég nem csak túlzásnak tart, hanem a tulajdon koncentrációjára is figyelmeztet.

A Tesla igazgatótanácsa által javasolt csomagban nincs pontosan meghatározott kifizetés, de a járműgyártó piaci értéke alapján megállapított bónuszok így is kiadják az irgalmatlan összeget. A Glass Lewis szerint Musk manővezezése "bizonytalan előnyöket és további kockázatokat" jelent a befektetőknek, miközben ő maga "rendkívül időigényes projektekbe" vág bele. Az igazgatótanács elnöke szerint azonban Musk rászolgált minden fillérre, mert ambiciózus célokat teljesített a bevétel és a részvényárfolyam tekintetében is.

Piaci hírek

Egymásnak ugrott az Apple és a Meta

A két óriás az EU-ban kötelezővé tett interoperabilitás kapcsán kezdett lelkes sárdobálásba. A civakodók között Brüsszelnek kell majd igazságot tenni.
 
Hirdetés

Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel

Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.

A szoftveresen definiált WAN hálózatok kiépítése jóval komplexebb feladat egy hagyományos hálózati fejlesztésnél.

a melléklet támogatója a Yettel

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.