Az idei második negyedévben ugyanaz történt, mint az előző másfél évben: estek a személyi számítógépek eladásai. De talán lassan jöhet a fordulat.

A Gartner friss piackutatása szerin 2016 második negyedévében sem lendült fel a PC-k iránti kereslet. Annyira nem, hogy a mostani 5,2 százalékos éves mínusz volt zsinórban a hetedik, recessziót mutató periódus. 

Lehetne rosszabb is

A szűk 64,3 millió eladott személyi számítógép ugyan jó 3,5 millióval gyengébb, mint a tavaly ilyenkori eredmény, ám az idei első negyedév majdnem 10 százalékos zuhanásához képest a friss adat szinte megfontolt ereszkedésnek titulálható. A Gartner szakértői is ebbe a lassuló tendenciába kapaszkodnak, amikor valami biztatót akarnak mondani a szegmens jövőjével kapcsolatban.

Bár a korábbi időszakra folyamatosan jellemző visszahúzó tényezők még most is jelen vannak, ezek hatása kezd "kikopni" a számokból. Az amerikai dollár például még most is nagyon erős, ami több régióban, így például Európában és Latin-Amerikában is áremelkedést okozott a helyi valutákban, mint ahogy a gazdasági, politikai bizonytalanság sem csillapodott a világ számos térségében.  

Hogy mennyire fontos faktor még mindig a dollárerősödés a PC-piacon, azt jól mutatja a régiós bontás. Egyedül Észak-Amerikában tudták növelni a forgalmat a gyártók, minden más térségre a visszaesés volt jellemtő. Különösen rosszul teljesített a dél-amerikai zóna, ahol éves szinten 20 százalékkal csökkentek az eladások és az értékesített darabszám bezuhant 5 millió gép alá. De Európában sincs ok az örömre, mert a visszaesést időben elhúzhatják a Brexit okozta hullámok.

Csökkenve is elsők

Ami a szállítói versenyt illeti, ott a Lenovo annak ellenére tartja első helyét, hogy immár ez volt az ötödik negyedév, amikor csökkenő forgalommal kellett beérnie. A japán gyártó egyedül az amúgy is virágzó USA-ban tudott pozitív eredményt felmutatni.

A korábban sokáig a trónon ülő, jelenleg második HP Inc. immár alig valamivel van lemaradva. Az amerikai cég 12,3 milliós eladása éves összevetésben szűk 2 százalékos bővülést jelez, ami különösen szép eredmény egy globálisan zsugorodó szegmens esetében. A harmadik a szinte légüres térbe került Dell, amely sem fölfelé, sem lefelé nem nagyon fog mozdulni, akkora a távolság a "szomszédok" között.

A dobogóról lemaradók között hatalmas a tülekedés: az Asus, az Apple és az Acer gyakorlatilag fej-fej mellett halad, és negyedévente változik, éppen ki áll jobban.

Szebb napok jönnek?

Ami a közeljövőt illeti, talán megfordulhat a rossz trend. A Gartner szakértői szerint például az USA-ban az állami megrendelések jellemzően a második és harmadik negyedévben jelentkeznek, és mivel a most zárt időszak erős volt, ez kitarthat a jelenlegi negyedév során. A másik tényező már globálisan is élénkíthet, hiszen a cégek Windows 10-re történő átállása várhatóan 2016 végén, 2017 elején kezd majd igazán beindulni, ami áldásos hatással lesz a PC-rendelésekre is.

Piaci hírek

Biztonsági katasztrófával és kamu statisztikával érkezik a Trumpok okostelefonja

A kommentárok szerint a Trump Mobile T1-es okostelefonja már azzal felülmúlta az előzetes várakozásokat, hogy a jelek szerint tényleg létezik, de a szolgáltató tízszer több megrendelésről számolhatott be a valóságos számokhoz képest.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.