A Gartner nem teketóriázik, öt éven belül hatvanszoros bővülést vár az intelligens technológiák piacán.

A Gartner decemberben közzétett előrejelzése szerint az okos gépek szegmense öt éven belül, 2021-ben ér a technológiai fősodorba, vagyis az ilyen megoldások alkalmazása ekkorra válik elfogadottá, széleskörűvé és ennek megfelelően hozzáférhetővé. A piackutató ebbe a kategóriába sorolja a kognitív számítástechnika, a mesterséges intelligencia, az intelligens automatizálás, a gépi tanulás és a mély tanulás implementációit, figyelembe véve a konkrét megvalósításokból és a tanácsadási szolgáltatásokból származó forgalmat is.

Az okos gépek átalakítják és felforgatják a vállalati működést, legyen szó a munkafolyamatokról vagy általában az értékteremtés módszereiről – ilyen például a dinamikus árazás, a csalásérzékelés, a prediktív házirendek és robotika, amelyeken keresztül az okos gépeknek az széles felhsználási lehetőségei vannak a legtöbb iparágban.

Már az idén is nagyon meglódulnak

A tanácsadásban és a rendszerintegrációs szolgáltatásokban (C&SI) rejlő üzleti lehetőségek jelenleg a tanácsadásra hegyeződnek ki: a Gartner szerint ezek 360 millió dollárt tettek ki az okos gépek piacának idei, 450 millió dolláros forgalmából. A növekedés már az idén látványosan beindul, és a vonatkozó területek bevételei közel 2,5 milliárd dollárra növekednek; 2019-ben a tanácsadási és implementációs tevékenységek egyaránt 5,7 milliárd dollár körül hoznak a konyhára; 2021-re a teljes piac mérete már a 30 milliárd dollárt is megközelítheti, amelynek több mint kétharmadát a telepítések adják.

A Gartner közleménye több szolgáltatási területet is megjelöl, ami a növekedést és végül az okos gépek mainstream technológiává alakulását katalizálják. Ilyen a vállalatok stratégiai tervezésének és a hype-hatások kiszűrésének támogatása, az okos gépek tanítása, maguk a telepítések és bővítések, illetve a rendszerek folyamatos finomhangolása.

Folyamatos lehetőségek hosszú évekre

A piackutató külön megjegyzi, hogy a szóba jöhető technológiák igen széles spektrumáról beszélünk, amelyek között természetszerűleg különböző növekedési sebességeket és időzítéseket tapasztalhatunk majd, de az okos gépekhez kapcsolódó megoldások túlnyomó többsége 2020 és 2025 között mindenképpen a technológiai fősodorba kerül. Így a vállalati költések is egy bő évtizeden keresztül folyamatosan emelkednek ezeken a területeken, hosszú távú perspektívát kínálva az okos gépes C&SI iparág szereplőinek.

Ahogy egyre több vállalati ügyfél kezd majd egyre összetettebb implementációs beruházásokba, a növekedési lehetőségeket nyilvánvalóan elkezdi majd visszafogni a költségek csökkenése - ugyanannak az okos gépes megoldásnak az adaptációja nem csak egyre gyorsabbá, de egyre olcsóbbá is válik. A Garrtner kutatásvezetője szerint mához képest erre a tíz évre lesz szükség ahhoz, hogy az okos gépek a C&SI szolgáltatói eszközkészletek szerves részévé váljanak, és már alapértelmezett módon megjelenjenek a következő generációs termékekben.

A piackutató egyébként a megrendelői szempontokra is kitér: egy másik anyagában arról számol be, hogy az informatikai vezetők 30 százaléka 2020-ra az öt legfontosabb üzleti prioritás közé várja az okos gépeket. A Gartner emblematikus hype-görbéjén (amelyről nemrég vezették ki a big datát) a szóban forgó technológiák mostanában járnak a csúcs közlében. Az okos gépeket – köszönhetően a számítási kapacitások radikális növekedésének és a gépi tanulás vagy a mély neurális hálózatok területén tapasztalható áttöréseknek – az elkövetkező időszak leginkább diszruptív technológiái közé sorolják. 

Cloud & big data

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.