Nem vetették vissza az IT contracting munkaerőpiacának bővülését sem a világgazdaság nehézségei, sem a hazai jogi változások. A vállalatok és a munkavállalók is egyre jobban kedvelik ezt a foglalkoztatási formát. A contracting mára a munkaerőpiac fontos irányzatává vált, amivel a vállalatoknak is számolniuk kell – mondta Kővári Botond, a Hays Hungary IT Contracting csoportjának vezetője.
A Hays Hungary 2018-ban indította el IT Contracting üzletágát abból kiindulva, hogy a Nyugat-Európában, többek között Németországban és az Egyesült Királyságban felfutó trendek Magyarországra is begyűrűznek. A pandémia 2020-tól jelentős lökést adott a technológiai szegmensnek: bebizonyosodott, hogy a távmunka működik, másrészt megnyitotta az országhatárokat a szakemberek előtt. Ma már teljesen természetes, hogy a szerződéses munkavállalók Magyarországról, távolról végeznek akár heti 40 órás munkát bármely külföldi országban.
A Hays Hungary IT Contracting divíziójának megbízásai 2020 közepére megsokszorozódtak: a külföldi és hazai pozíciókra való toborzás egyaránt. A vállalatoknak egyik pillanatról a másikra kellett kiépíteniük a távmunka-infrastruktúrát, amihez nagy számban kellett alkalmazniuk adatbázis- és felhőszakértőket, távmunkában is hatékony fejlesztőket, projektmenedzsereket, kiberbiztonsági szakembereket.
Széles az IT contracting palettája
"Számos megkeresést kaptunk és kapunk azóta is, hogy segítsünk Magyarországon működő multinacionális cégeknek itthon foglalkoztatni külföldi szakembert. Ilyenkor az a feladatunk, hogy gördülékenyebbé tegyük a folyamatot, és csökkentsük partnereink szerződéses foglalkoztatással kapcsolatos adminisztratív terheit. Sokkal egyszerűbb egy nagyvállalatnak egy másik nagyvállalattól megrendelni a szükséges erőforrásokat, mint minden egyes alvállalkozóval, egyéni vállalkozóval egyenként, eltérő kondíciókkal szerződést kötni, kezelni a rengeteg teljesítési igazolást, azok alapján utalni a szolgáltatási díjakat... Mivel a contractorok a Haysszel állnak szerződéses viszonyban, így mindezeket a feladatokat mi végezzük el, a vállalati partner pedig a nap végén már csak egy számlát kap. Emiatt számukra az aktív toborzási tevékenység mellett sokkal jobban meg is éri a Haysszel szerződni alvállalkozók közvetítésére, mint külön-külön a rengeteg alvállalkozóval" – világította meg Kővári Botond a Hays szerepét a folyamatban.
"Egyre gyakrabban kapunk olyan külföldön működő vállalatoktól is felkérést, melyeknek nincs magyarországi jogi entitása. Sokszor csak annyit tudnak a magyar munkaerőpiacról, hogy jók az itteni szakemberek, de számukra az optimális contractorok kiválasztása és a velük történő szerződéskötés már körülményes. Ilyenkor a Hays Hungary nem csupán a megfelelő hazai jelölteket kutatja fel, hanem szerződést is köt velük, így a Haystől kapják munkájuk ellenértékét. A Hays pedig egy másik szerződés keretében azt továbbszámlázza szolgáltatási díjként az adott vállalatnak" – magyarázta a HR-szakember. Mint mondta, ez a contractorok számára is előnyös, hiszen a Hays több száz munkáltatóval áll folyamatos kapcsolatban, és igény szerint tud folyamatosan megbízásokat biztosítani a szerződéses munkavállalóknak.
"A harmadik és legaktuálisabb verzió azonban az, amikor egy magyar cégnek van szüksége magyar szakemberre. A fenti példák azonban mutatnak egy fontos tényezőt – hangsúlyozta Kővári Botond –, azt tudniillik, hogy míg néhány európai ország munkaerőpiacának "csak" a saját keresletével kell lépést tartania, a magyar IT-munkaerőpiacnak a saját és a nyugat-európai keresletével is. Egy magyar IT-szakember, ha képzett, és magabiztosan beszél angolul, könnyedén kaphat külföldi megbízást. A magyar vállalatoknak pedig ezzel kell versenyezniük, ha a legjobb munkaerőt szeretnék megszerezni a projektjeikhez. Éppen ezért a vállalatoknak nem csak a recruitment tanácsadókra, fejvadászokra kell támaszkodniuk, hanem adott esetben alvállalkozói beszállítókra is, hogy lefedhessék IT-igényeiket."
"Az előbbiek esetében alkalmazotti munkaerőközvetítésről beszélünk, ami nagyon gyakran HR-témakör, tehát a HR-költségvetést érinti. Ráadásul a közvetítő cégek esetében jelentkezik egy egyszeri sikerdíj is extra költségként. Amikor azonban egy vállalat próbál felkészülni a válságra, és valamilyen okból kimerül a HR-büdzsé, vagy hiring freeze, hiring stop lép életbe, ami miatt nem lehet növelni az alkalmazottak számát, tökéletes megoldás az alvállalkozói közvetítés. Az alvállalkozók nem alkalmazottak, nem a headcountot terhelik, emiatt őket nem is a HR-költségvetéséből kell finanszíroznia a cégeknek. Gyakran tartoznak a beszerzés alá, hiszen itt már IT-szolgáltatásról beszélünk. Ráadásul a közvetítő cégek esetében még az egyszeri sikerdíj is elmarad, hiszen a közvetített óradíj már tartalmazza a közvetítő cégek sikerdíját. Ezáltal egy vállalat már rövid távon is milliókat spórolhat meg. Ha egy projekt – legyen szó fejlesztésről, üzemeltetésről, adattárházról, projektmenedzsmentről vagy akár egy agilis csapat felépítéséről – legalább 3 hónap, és nem hosszabb két évnél, a vállalatnak mindig költséghatékonyabb lesz egy projektmunkás jellegű alvállalkozót igénybe venni, mint felvenni egy alkalmazottat" – világította meg az alvállalkozói beszállítóval járó előnyöket Kővári Botond.
A Hays szolgáltatásai rugalmasan igazodnak a vállalati igényekhez, és segít abban is, ha például a vállalat és a contractor szakember szeretné a szerződéses megállapodást belső alkalmazotti munkaviszonnyá alakítani.
Fel kell ismerniük a cégeknek, hogy ez a jövő
A vállalatok gyorsan megtanulták az IT contracting jelentését. „Míg 2019-ben átlagosan tízből nyolc hazai ügyfél, akivel beszéltem, még nem igazán találkozott az IT contractinggal, ma már nincs olyan, aki ne hallott volna róla" – jellemezte a változást Kővári Botond. Mint mondta, a vállalatok látják: a szerződéses foglalkoztatás költséghatékony és rugalmas. Különösen igaz ez egy jól tervezhető projektre, amelyre így rugalmas formában lehet alkalmazni speciális tudással rendelkező szakembereket.
A cégeknek azt is figyelembe kell venniük, hogy ma az IT-s munkaerőpiacon minden tizedik jelölt contractor. Az a szervezet, amely nem nyitott erre a formára, kizárja az ideális jelölt megtalálásából a munkaerőpiac 10 százalékát.
Persze a contracting nem minden pozícióban működik. A vezetők, döntéshozók a cégstruktúra szerves részei. Hasonló a helyzet azokon a területeken, amelyeken például fontos a folyamatos fizikai jelenlét, pl. a beágyazott szoftverek fejlesztése, a hardverközeli fejlesztések vagy az üzemeltetés.
Ezzel szemben egyre több DevOps szakember vállal munkát külsősként, szerződéses formában, de hasonló terület többek között a szoftverfejlesztés (a junioroktól a szeniorokig). Az SAP tanácsadók szinte kizárólag így dolgoznak, ahogy elterjedt az üzleti elemzők, data engineerek, tesztelő mérnökök, projektmenedzserek, scrum masterek körében is, de még hosszasan lehetne sorolni a példákat, mondta Kővári Botond.
Van munkaerőhiány, de mindig meg lehet találni a megfelelő embert
Az IT-területeken évek óta egyre emelkedő szakemberhiány a Hays toborzási megbízásainak számán is megmutatkozik. "Csak az IT contracting területen többszörösére nőtt megbízásaink száma az elmúlt egy évben. Emellett a munkáltatóknak már nem csak az a fontos, hogy betöltsék a pozícióikat. Olyan megbízható, stratégiai partnert keresnek, aki képes segíteni toborzási terveik kidolgozásában, és pontos képet ad a munkaerőpiac adott szegmenséről" – jellemezte a piaci igények változásait Kővári.
Kővári Botond üzletágvezető, Hays Hungary, IT Contracting üzletág
A vállalatok és a munkavállalók a Hays évente kiadott Salary Guide riportjaival és egyedi Salary Benchmark bérfelméréseivel aktuális képet kaphatnak a fizetésekről. Ezek az elemzések azt mutatják, hogy az IT szektorban töretlenül emelkednek mind a teljes munkaidős szakemberek bérigényei, mind a szerződéses munkavállalók óradíjai. Van olyan pozíció, amelynek az óradíja a február végén kiadott Hays Salary Guide 2022 adataihoz képest októberre átlagosan 20 százalékkal növekedett.
A piac Kővári Botond szerint mobilis, egyes pozíciókra lehetőség van akár két hét alatt is találni alkalmas jelöltet. Ez a minimum, hiszen az interjúkra, ajánlattételre, szerződéskötésre, adminisztrációra legalább ennyi idő kell. Bizonyos területeken azonban a kiválasztási folyamat akár 3-4 hónap is lehet – nem feltétlenül amiatt, mert nincs megfelelő jelölt, hanem mert a felmondási idő egyre több helyen nőtt 60-90 napra.
És hogy mi alapján döntenek a szakemberek? A hagyományos szempontok mellett felértékelődött a vállalatok reputációja. Szívesen vállalnak munkát nagy múltú, stabil vállalatoknál.
A kisebb cégek a versenyképes fizetés mellett a rugalmas munkavégzés lehetőségével, izgalmas szakmai feladatokkal (érdekes programnyelv, új technológia, fontos ügy, pl. a környezetvédelem) – és nem utolsó sorban a gyorsabb kiválasztással ellensúlyozhatják ezt. Kővári Botond szerint ezek mellett a magyar IT contracting piacon megjelent egy új "selling point": a szerződéses szakemberek szívesebben vállalnak olyan cégnél munkát, amely euró alapon tud velük szerződni.
És hogy mit hoz a jövő? Egyes kutatások szerint 2030-ra globálisan a munkavállalók közel fele kilép az alkalmazotti kötelékből, és alvállalkozóként értékesíti szakmai tudását. Kővári Botond úgy véli, 2025-re a magyar IT munkaerőpiacon a jelenlegi 10-ről akár 20 százalékra is nőhet a szerződéses munkavállalók aránya. Erre érdemes felkészülni.
Felhőbe vezető út hazai szakértelemmel
Robusztus műszaki háttér, korszerű technológia és a felhasználóbarát kezelhetőség. A Flex Cloudhoz nem kell nagy IT-csapat, csak egy elhatározás és pár kattintás.
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak