Az amerikai piacon is meg akar jelenni üzleti szoftvereivel a Dyntell Software, amely lényegében a Pannon Szoftver termékeit forgalmazza külföldön.

A tengerentúlon is lát elegendő keresletet a magyar fejlesztésű üzleti szoftvereknek a Dyntell Software csoport, amely a 2000-ben alakult Pannon Szoftver Kft. kis- és középvállalatoknak szánt saját fejlesztésű vállalatirányítási rendszereit, ügyviteli szoftvereit, üzleti intelligencia megoldásait forgalmazza.

Egyszerűen bonyolult

„A termékeinkben az egyszerűséget díjazzák az ügyfelek” – válaszolta a Bitport kérdésére Salga Péter a Dyntell Magyarország Kft. ügyvezetője. Amilyen egyszerűnek tartják a termékeiket, annyira bonyolult a mögöttes cégháttér.  A 2000-es indulás utáni első években még csak Pannon Szoftverként ismert vállalkozás nyolc éve úgy döntött, hogy belép a romániai piacra. A külföldi terjeszkedéshez külső forrást keresett, amit baráti, ismerettségi szálak révén egy svájci pénzügyi befektetőben talált meg. Utóbbi hozta létre a Dyntell Software csoport alapjául szolgáló Dyntell Magyarország Kft.-t , majd a sikeres romániai belépővel a Dyntell Romaniát is. Az új cég vette át a termékek itthoni forgalmazását is, a külföldi jelenlét pedig időközben néhány kisebb ügyfél révén Svájcban épült tovább. (A jelenleg 50 fős Pannon Szoftvernél marad a jövőben is a termékek fejlesztése, amelyen a létszám fele dolgozik.)

KKV-s dinamizmus Denverben

A következő nagyobb ugrásnak az amerikai piac ígérkezik, ahol a közelmúltban Denverben jegyeztették be az ottani terjeszkedést segítő céget Dyntell Corp. néven. E mögött a társaság mögött azonban nem a svájci pénzügyi befektető, hanem magyar magánszemélyek mellett két amerikai állampolgár is van. Ez a felállás Salga Péter szerint megkönnyíti a cég és termékeinek ottani fogadtatását. A Dyntell belépőként a mikrovállalkozásoknak szóló ügyviteli, ajánlatadó és számlázó rendszerének amerikai változatával a 1clickbusiness-szel lép az USA piacára. Számítanak ugyanakkor arra is, hogy lesz vevő a komplex vállalatirányítási rendszerükre is. Az ügyvezető összesítése szerint eddig nagyjából 10 ezer dollárnak megfelelő összeget fektettek az amerikai piaci megjelenésre. Ennek a többszörösével számolnak jövőre, de az indulás első teljes évében már mintegy 100 ezer dolláros ottani teljes bevétellel kalkulálnak. A mikrovállalati rendszernek a tengerentúlon eddig 800 megrendelője van, a termék professzionális verziójával, ami már a könyvelőcégek igényeit szolgálja ki novemberben jelennek meg.

És, hogy miért éppen a coloradói Denvert választották? Salga Péter szerint ez Amerika egyik nagyon dinamikusan fejlődő állama, ahol sok a Dyntell termékeinek megfelelő kkv. A külföldi terjeszkedés nem áll meg a jövőben sem, hamarosan indulnak a tárgyalások az oroszországi, illetve a közel-keleti belépővel kapcsolatban is. Jövőre mindkét helyen külön céget akarnak alapítani. Elhangzott még, hogy a Pannon-Dyntell csoport az idén stagnálással, a tavalyi  700-800 millió forintos bevétel megismétlésével számol, jövőre viszont már részben az amerikai piacra építve milliárd feletti forgalmat vár.

Cloud & big data

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.