Mesterséges intelligenciát fejlesztő és okos eszközöket gyártó leányvállalatot hozott létre Vietnám legnagyobb ipari konglomerátuma.

Vietnám eddig elsősorban a Samsung Electronics legnagyobb gyártóbázisaként szerepelt az okostelefon-piac világtérképén. A dél-koreaiak ezidáig több mint 17 milliárd dollár értékben nyolc gyártóüzemet és egy kutatás-fejlesztési központot létesítettek náluk, amelyek tavaly már összesen 54 milliárd dollár értékü exportforgalmat jegyeztek. Ezzel a Samsung messze a legnagyobb külföldi befektető Vietnámban, és a teljes vietnámi export negyedéért felelős.

A 93 milliós ország saját okostelefon-piacát két márka, az Apple és nem meglepő módon a Samsung uralja – a többi gyártó eddig sikertelenül próbálkozott vele, hogy érdemben megvesse a lábát ebben a szegmensben. A Reuters beszámolója szerint a legújabb kihívó nem is kívülről, hanem belülről érkezik majd: Vietnám legnagyobb ipari konglomerátuma, a Vingroup JSC bejelentette, hogy mesterséges intelligenciát fejlesztő és okos eszközöket gyártó leányvállalatot hozott létre.

Bevásárolnak, aztán nekilátnak

A 14-15 milliárd dollárra értékelt Vingroup 3 milliárd vietnámi dong, vagyis nagyjából 130 millió dollár tőkével alapította a VinSmart Co nevű céget, amely a tervek szerint a Vsmart márkanév alatt szállít majd saját fejlesztésű és gyártású okostelefonokat. A VinSmart a Vörös-folyó torkolatánál fekvő Hai Phong kikötővárosban kezdi meg működését, a vállalat közleménye szerint jelenleg a szükséges technológiai licencek és a gyártási infrastruktúra megvásárlásán dolgoznak.

A 2012-ben egy nagyszabású vállalati összeolvadás nyomán létrejött Vingroup ázsiai mintára minden elképzelhető dologgal foglalkozik, így benn van az autógyártásban, az ingatlanbizniszben, az egészségügyben, a turizmusban, a szórakoztatóiparban, a mezőgazdaságban és a kiskereskedelemben is egy nagy csomó Vin-akármi elnevezésű márkával. Ehhez a körhöz csatlakozik most az elektronikai eszközök gyártása, kezdve az okostelefonokkal (hivatalosan: okos elektronikai eszközökkel), ezt követően pedig az MI-alkalmazásokkal, az automatizálással és az új generációs alapanyagok gyártásával.

A Vingroup tanácsadó cégek segítségével próbálja összeszedni a dizájnereket és műszaki szakembereket, és vásárolja össze a szükséges technológiát. A cégcsoport vezérigazgatója komoly beruházásokat ígér, amelyek a saját jogán teszik fel Vietnámot a világ technológiai térképére. Ebben egyébként nem csak az okostelefon-piaci belépőre támaszkodnak: a Vingroup idén szeptemberben tervezi bemutatni elektromos hajtású motorkerékpárjait, 2019 második felében pedig új SUV és szedán autómodellekkel jön ki, amelyekkel lökést adna az elektromos járművek hazai piacának.

Konzumer tech

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.