Épp öt évvel ezelőtt tette meg a Microsoft történelme egyik mérföldkövének számító bejelentését: azt, hogy elindítja a Microsoft Teamset. Az új szoftver akkor egy egészen új nézőpontot kínált azzal, hogy egyetlen platformon belül kapcsolta össze a közös munkavégzést a cégen belüli kommunikációval. A felhőtechnológiára épülő szoftver, amely ma már havi 270 millió felhasználóval büszkélkedhet, a kezdetektől fogva a felhasználók visszajelzéseire építve fejlődik, bővül tovább, az ő igényeik tükröződnek vissza a funkcióiban, ennek köszönheti a sikerét. Már az első hónapok nyilvánvalóvá tették, hogy a Teams különösen alkalmas a szinkron és aszinkron együttműködések kezelésére, vagyis egyesíti magában a bármilyen időpontban megnyitható e-mailek, fájlkezelés és a valós időben zajló csevegések és videóhívások, vagy az akár egy időben zajló közös dokumentumszerkesztés működésmódját.
A járványhelyzet mutatott rá arra, hogy a Teams nem csupán egy hatékonyságnövelő eszköz, amely lehetővé teszi a távoli munkavégzést a lezárások időszakában is, hanem fontos szerep hárulhat rá egy olyan munkahelyi kultúra megteremtésében is, amely alkalmazkodik a hibrid munkavégzés körülményeihez, segít fenntartani a dolgozók mentális egészségét, a csapatkohéziót, a jobb időbeosztást, a munka és magánélet egészséges egyensúlyának megteremtését.
A kép kattintásra nagyítható
A legutóbbi Work Trend Index (WTI) felmérés szerint világszerte a munkavállalók 38 százaléka dolgozik ma már hibrid körülmények között, Magyarországon pedig a járvány előtti 2 százalékról 9 százalékra emelkedett a távolról dolgozók aránya. Az átlagos Teams-felhasználó 2020 februárja óta 252 százalékkal több időt tölt el hetente az online meetingeken való részvétellel és világszerte ma már több mint 80 millióan érik el a Teamst a mobiltelefonjukon keresztül is. A Teams-felhasználók átlagosan 45 százalékkal több csevegőüzenetet is küldenek hetente, mint egy évvel korábban.
A kép kattintásra nagyítható
A megváltozott körülmények azonban új kihívásokkal is jártak – a munkaidő határainak elmosódásával, amely kiégéshez és stresszhez vezet, az otthon vagy épp az első vonalban dolgozók elszigetelődésével, vezetők és munkatársaik egymástól való eltávolodásával, – amelyeket a Teams önmagában már nem tudott kezelni.
A Microsoft egy évvel ezelőtt, a nagy technológiai vállalatok közül az elsők között alkotott kifejezetten a jobb munkahelyi közérzet megteremtését szolgáló platformot, Microsoft Viva néven. Iparága meghatározó vállalataként ezzel egy új piaci kategóriát is létrehozott, a munkahelyi élményplatformok (EXP – Employer Experience Platform) kategóriáját. Az EXP-kre ma világszerte a cégek évi mintegy 300 milliárd dollárt költenek. Erre azért is van jó okuk, mert a Microsoft megbízásából elvégzett tanulmány szerint a legjobb munkakörnyezetet biztosító vállalatok kétszer nagyobb eséllyel érik el, vagy múlják felül a pénzügyi célkitűzéseiket és ötször nagyobb esélyük van arra is, hogy megtartsák a munkatársaikat.
A Viva a Teamsszel karöltve, akár különböző modulokkal abba beépülve, segít a dolgozóknak jobban fókuszálni a munkaidejüket, ugyanakkor megóvni a magánéletüket a munkával együtt járó feszültségektől.
Az EPAM-nál a Viva segít meghúzni a munkaidő végét
A digitális platform- és szoftverfejlesztéssel foglalkozó EPAM Systems munkatársainak többsége már jóval a járványhelyzetet megelőzően is távolról vagy hibrid módon dolgozott. Az EPAM végfelhasználói szolgáltatásokért és digitális munkahelyért felelős globális vezetője, J.T. Sodano az elmúlt három évtizedben otthonról dolgozott, vagyis rendkívül mélyreható tapasztalatai vannak a távoli munkavégzésről. Ez, elmondása szerint, a legkevésbé sem a technikai feltételek, még csak nem is a szükséges eszközök használatában szerzett jártasság hiánya miatt problémás, hanem sokkal inkább azért, mert az emberek általában nincsenek felkészülve munka és az otthoni életritmus összeegyeztetésére.
„A technológia eddig is működött, ám ahogy az emberek manapság technológiát a használják, eléggé megváltozott” – állítja a szakember. „Rengeteg dolog vonja el a figyelmet a munkától: barátok, családtagok, akik szintén a házban vannak és teszik a dolgukat. A technológia segíthet, ám az embereknek át kell gondolniuk az elvárásaikat, és azt, hogy miként osztják be a munkaidejüket a nap folyamán.” J.T. Sodano kiemelte: a járvány elején visszatérő probléma volt, hogy az emberek nem tudták, mikor ér véget a munkanapjuk otthon.
Az EPAM az első között kezdte el használni a Microsoft Vivát, elsősorban a Viva Elemzéseket, annak érdekében, hogy kielemezze a munkatársai munkavégzési szokásait és hogy ezek birtokában érdemi segítséget tudjon nyújtani nekik a munkaidejük jobb menedzselésében.
A Viva Kapcsolatok a vállalati belső kommunikációt újítja és javítja meg. A Viva Elemzések minden egyes munkatársnak személyre szabott és a gyakorlatba is átültethető javaslatokkal segít a rendszeres szünetek beiktatásában, a koncentrációban és a tanulásban, de a többi munkatárssal való kapcsolatok erősítését is támogatja. Lehetőséget nyújt arra, hogy a nap meghatározott szakaszában fókuszált időt ütemezzünk be, zavaró Teams-értesítések megjelenése nélkül, mi több a Headspace válogatott meditációs és a tudatos jelenlétet erősítő gyakorlatokat is kínál ehhez. A Viva Elemzések az előre kijelölt csendes időszakokban elnémítja az Outlook és a Teams mobil értesítéseit. Ezt egészítik ki a Microsoft Endpoint Manager rendszergazdai funkciói, amelyek támogatják a csendes időszakra vonatkozó szervezeti szabályok konfigurálását, a munkaidő utáni értesítések némítását.
A Viva Tanulás a képzéseket és a szakmai továbbfejlődést támogató eszközöket teszi jobban elérhetővé a munkatársak számára. A Viva Témakörök a vállalatnál meglévő tudás felfedezését támogatja és a munkatársakat összeköti a számukra releváns információval és tudásgazdákkal. A Viva mindezeken túl több tucat független szoftverfejlesztő által kínált alkalmazást is tartalmaz, mint amilyen például a Workday, a Qualtrics és a ServiceNow. A Viván keresztül elérhető applikációk száma folyamatosan bővül.
Ügyfelei és a munkavállalók visszajelzéseire figyelve, a Microsoft folyamatosan fejleszti tovább a Vivát és a Teamst. Alig néhány éve még a sci-fi műfajába sorolták volna, ám mára a Teamsben valósággá vált az avatárok alkalmazása – legalábbis a Mesh for Microsoft Teams házon belüli és a vállalkozó kedvű felhasználókkal való tesztelése már javában zajlik. Az idén minden bizonnyal az átlagfelhasználó is találkozni fog a Microsoft Mesh holografikus képeket alkalmazó vegyes valóság képességeit a Teams kollaborációs képességeivel ötvöző új funkcióval. A csapattagok ugyanúgy csatlakozhatnak a virtuális találkozókhoz, válthatnak egymással üzeneteket, működhetnek együtt egy csapaton belül és oszthatnak meg dokumentumokat, mint azelőtt – azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy nem kell választaniuk aközött, hogy bekapcsolják-e a kamerájukat vagy sem, mert az avatárjuk útján is képesek lesznek az érzelmeiket, a gesztusaikat életszerűen kifejezni.
A Microsoft ma is várja a felhasználók visszajelzéseit, ötleteit, javaslatait: ezeket a Feedback portálon tehetik meg.
Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?
A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér