A jövő hónapban formálisan is bejelentik annak az iparági szövetségnek a megalakulását, amelyet a világ több mint húsz csomóponti nagyvárosában dolgozó pénzügyi technológiai szervezetek hoznak létre. Az egyelőre névtelen összefogás célja, hogy megteremtsék az együttműködés lehetőségét a jelenleg szinte kizárólagosan kompetitív szektorban. A genfi Sibos nemzetközi bankkonferencián bemutatkozó szervezet létrehozása az első említésre méltó kísérlet lehet annak a webes alapú innovációnak koordinálására és globalizálására, amelynek hatásai már ma is egyértelműen érezhetők a pénzügyi szolgáltatások területén.
Az együttes fellépés még hiányzik
A fintech cégek, amelyek jellemzően a banki és pénzforgalmi szektorban terjeszkednek, a hagyományos iparági szereplők szerint is komolyan átalakítják majd a piacot. A PwC nemrég közzétett felmérése szerint például a bankok 95 százaléka már konkurenciának tartja őket, az ágazatban tevékenykedő válaszadók pedig arra számítanak, hogy öt éven belül akár 28 százalékát is elveszíthetik velük szemben a jelenlegi piaci részesedésüknek – nem beszélve a haszonkulcsok kedvezőtlen változásáról.
A fintech egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, függetlenül attól, hogy a kurrens fejlesztéseket (mondjuk a blockchain protokollt) áldásnak vagy átoknak tekinti valaki a hagyományos pénzügyi tevékenységek viszonylatában. Maga a fintech szektor viszont különösebb összefüggések nélkül működik, egymástól helyileg és technológiailag is többé-kevésbé független szereplők alkotják, így a feltörekvő vállalkozásoknak sokszor okoz problémát, hogy kilépjenek a lokális piacokról.
Pénzpiaci Egyesült Államok
A mostani együttműködést életre hívó Innotribe (a SWIFT fintech platformja) és a brit Innovate Finance elképzelése most éppen az, hogy a világ számos pontján kialakult csomópontok összekötésével lehetővé tegye az üzleti tapasztalatok megosztását és a megteremtse a globális piaci hozzáférés feltételeit, nem utolsósorban pedig megtalálja a jelenleg is formálódó új iparág közös hangját.
A hírek szerint a szervezethez az első körben is már több mint húsz fintech klaszter csatlakozik. New York, a Szilícium-völgy és Szingapúr mellett Sanghaj, Nairobi, Sao Paulo, Frankfurt vagy Isztambul is képviselteti benne magát, nem beszélve a londoni City támogatásáról. A tervek szerint a szövetség elnöki tisztét évről évre másik "hub", vagyis fintech központ látná el, amit így idővel minden tag betöltene. A működés költségeit, hasonlóan a többi iparági szervezet gyakorlatához, a piaci szolgáltatók szponzorációja fedezi majd.
Az Innotribe vezetője, Fabian Vandenreydt a Reuters oldalain megjelent nyilatkozatában egy demokratikus szerveződést vázolt fel, amely szívesen lát mindenkit, aki érdekelt az innovációban. Szerinte az összefogás a startup cégeknek és a bankoknak is egyaránt előnyös lesz, miután a kapcsolati hálózatok kialakítása és az "intézményesített tudásbázis" felállítása lesz az előrelépés feltétele.
2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?