Az új eszköz számos veszélyes karbantartási feladatot lesz képes elvégezni, az irányítását pedig biztonságos módon, a távolból végzik majd a kezelői.

A Honsú szigetének nyugati részén működő West Japan Railway (JR West) bemutatott egy óriási, több tekintetben is emberszerű robotot, ami egy sor karbantartási feladatot fog ellátni a vasúttársaság vonalain. Az eszköznek egyelőre nincs neve, és csak úgy hivatkoznak rá, mint "multifunkcionális vasúti nehézgép vasúti berendezések karbantartásához", de a megjelenését többen is a WALL-E robotokhoz hasonlították – éppen csak a japánok új robotja sokkal nagyobb, és egy vasútépító jármű szállítja, az irányítását pedig a távolból végzi a kezelője.

A Railway Technology beszámolójából kiderül, hogy az először két évvel ezelőtt bejelentett fejlesztés a Jinki Ittai robotikai fejlesztő cég, illetve az informatikai és elektromos infrastruktúrával foglalkozó Nippon Signal együttműködésével valósult meg. A West JR szerint az egész projektre azért volt szükség, mert a vasutaknál is munkaerőhiánnyal küzdenek az infrastruktúra-karbantartási feladatokban. Utóbbiak közül többet is kiválthat majd az új robot, amelynek karjai akár 40 kilogrammos terhekat tudnak mozgatni, és ami 12 méteres magasságban képes dolgozni.

Pilótnak az is elmehet, aki nem menne el karbantartónak

Érdekesség, hogy a gépet a távoli vezérlőteremből irányító mérnök fizikai visszacsatolásokat is kap a robot felől (súly, visszarúgás stb.), ami állítólag megkönnyíti a gép kezelésének elsajátítását, és lehetővé teszi az intuitív kezelést. Az irányító egyébként egy olyan VR-headsetet használ, amelybe a robot szemében lévő kamerákból érkeznek a képek, és így vezényelheti le a fák kivágását vagy más akadályok eltávolítását, az infrastrukturális elemek újrafestését, vagy akár a vasúti közlekedésben nélkülözhetetlen jelzőhardverek cseréjét és javítását is.

A HNK közszolgálati csatorna szerint a West JR arra számít, hogy az iylen feladatok munkaerőigényét a robotok segítségével legalább 30 százalékkal csökkentheti, és az áramütés vagy esés okozta munkahelyi balesetek szempontjából sem mindegy, ha kevesebb embernek kell felmásznia a felsővezetékekhez. A robotokat ráadásul olyan emberek is irányíthatnák majd, akik fizikailag nemigen vehetnének részt a szóban forgó vasúti karbantartási munkákban, ettől pedig a társaság "egy sokszínű munkakörnyezet léztrehozását" várja az emberi erőforrások jobb kihasználásával.

a kép forrása: HNK World

Piaci hírek

Szintet lépett a DÁP: már mobilon is adhatunk-vehetünk autótí

Jelentős erősítést kapott a Digitális Állampolgárság Program, azaz a DÁP: a mobil alkalmazással már a használtautók adásvételét is 'le lehet papírozni' teljesen elektronikus úton.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.