
Hasonlóan más nagyvállalatokhoz, már a McDonald's is MI-chatbotokat integrált felvételi rendszereibe. Ilyen a Paradox.ai által épített, Olivia nevű robot is, ami "virtuális toborzási asszisztensként" tesztelgeti az álláskeresőket, és a beszámolók szerint egy emberi alkalmazott fotójával pörgeti nagy nyelvi modellekre jellemző hibákat és hallucinációkat. A Wired néhány nappal ezelőtt megjelent cikke alapján azonban nem ez a legnagyobb baj Oliviával: a megfelelő tudás birtokában egy hacker 64 millió McDonald's-os rekordhoz férhetett hozzá, a chatnaplókban a pályázók nevével, lakcímével, e-mail címével, telefonszámával és más adataival.
Ahogy a riportból kiderül, Ian Carroll és Sam Curry kiberbiztonsági kutatók az 123456 felhasználónév és jelszó használatával törtek be a Paradox.ai modelljének backend rendszerébe, ahol megismerhették egy McDonald's-os "tesztétterem" működését, sőt annak adminisztrátorai is lettek a McHire rendszeren belül. A Paradox.ai tesztszoftverét vizsgálva jelentkeztek az egyik próbahirdetésre, hogy tanulmányozzák a folyamatot, az alkalmazás mögött futó kódból pedig gyorsan rájöttek, hogyan férhetnek hozzá minden olyan csevegési interakcióhoz, ami valaha is lezajlott az álláskeresők és a mesterséges intelligenciára épülő chatbot között.
Nem szabad alábecsülni a bűnözők találékonyságát
A kutatók arról is beszámoltak, hogy amint felismerték a sérülékenység lehetséges hatásait, azonnal jelezni próbálták a problémát, de nem találtak kijelölt kapcsolattartót, akihez ilyen ügyben fordulhattak volna – így véletlenszerűen kiválasztott embereknek írtak. Közben a Paradoxnál javították a sebezhetőséget, sőt már az adminjelszó sem 123456, de a híradásokból megint világossá vált, hogy a nagy nyelvi modellek egyes alkalmazásait milyen felelőtlen módon működtetik. Bár a megszerezhető adatok között nem volt különösen érzékeny személyes információ, a kockázatokat növeli, hogy egy pontos témához kapcsolódnak.
Azok ugyanis a betöltött állásokhoz vagy az álláskeresési szándékhoz rendelve már nemcsak azonosításra alkalmas dolgokat vagy akár önéletrajzokat biztosítanak a pályázókról, hanem a csalók olyan emberekkel vehetnék fel a kapcsolatot, akik lelkesen várják az e-maileket a McDonald's-tól. Előttük kiadhatják magukat például a vállalat toborzóinak, akik éppen pénzügyi információt kérnek a közvetlen átutalások lehetővé tételére. A kutatók szerint a bűnözők esetenként már az is felhasználhatják, ha tudomást szereznek róla, hogy valaki a gyorsétteremben keresett magának állást, bár ehhez hozzáteszik, hogy senkinek sem kellene szégyellnie, ha dolgozni szeretne.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja
Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?