A Reuters értesülései szerint az FCC mind a négy nagy amerikai távközlési céget megbünteti, mert azok adatbrókereknek passzolták át a felhasználók helyhez köthető információit. A belengetett bírság összege viszont nem túl combos.

Amennyiben pontosak a Reuters tegnap megszellőztetett információi, akkor az AT&T, a Verizon, a Sprint és a T-Mobile US távközlési szolgáltatókat ma egyaránt elmarasztalja az USA Szövetségi Távközlési Bizottsága (Federal Communications Commission - FCC) az ügyféladatok nem megfelelő kezelése miatt. A még meg sem jelent határozatban állítólag szereplő, összesen nagyjából 200 millió dollárra rúgó büntetési tételt viszont már most többen nevetségesen alacsonynak minősítették.

Elseftelték a személyes adatokat

Az illetékes felügyeleti szervként funkcionáló FCC már januárban közölte, hogy a tavaly indított vizsgálatok alapján több amerikai telkó is megsértette a szövetségi törvényeket azzal, hogy érzékeny ügyféladatokat, köztük valós idejű helyadatokat is olyan cégeknek, amelyek ezeket aztán továbbértékesítették gyakorlatilag bárkinek, aki hajlandó volt fizetni érte.

Az ügy egyébként úgy pattant ki, hogy a Motherboard bő egy évvel korábban kiderítette és megírta, hogy három nagy szolgáltatónál is bőszen értékesítik az előfizetők geolokációs információit. Utóbbiak olyan külső szereplőknél landoltak, mint amilyen a LocationSmart és a Zumigo. Ezek a vállalkozások pedig abból élnek, hogy például fejvadász cégeknek, óvadékügynököknek és egyéb szervezeteknek.

Az FCC viszont, amelynek alapból őrködnie kéne afelett, hogy ilyesmi ne történjen, nem sietett utánajárni a tálcán kínált sztorinak. Erre egészen tavaly novemberig kellett várni, közvetlenül azután, hogy az energiaügyekért és kereskedelemért felelős bizottság elmarasztalta az FCC-t, mivel az "képtelen volt betartatni a Kongresszus által meghozott, a fogyasztók magánéletének biztonságát szavatoló törvényeket".

Nem túl sok, és az is bizonytalan

Ami az emlegetett 200 millió dolláros összbüntetést illeti, az valóban nem tűnik soknak, tekintettel az ügy súlyosságára, illetve az elmarasztalt cégek méretére. Ráadásul borítékolható, hogy amint hivatalosan megjelenik a döntés, a telkók azonnal megtámadják a határozatot és mindent megtesznek majd, hogy ha teljesen nem is lehet nullázni a büntetést, az legalább a lehető legkevesebb legyen.

Egy a témában már korábban is aktív demokrata szenátor szerint az FCC teljesen csődöt mondott a feladatai elvégzésében, ráadásul az emlegetett összegek jócskán alulmúlják a maximálisan kiszabható bírság nagyságrendjét. Ron Wyden egyenesen "nevetségesen elégtelennek" minősítette a sajtóban megjelent tételeket.

Cloud & big data

CIO Kutatás 2026: Merre tart az vállalati informatika és annak irányítója?

Hiánypótló nagy kép a hazai nagyvállalati informatikáról és az informatikai vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.