Legalábbis Elon Musk szerint, aki akárhogy számolja, ez jön ki a végén. A Tesla pedál és kormány nélküli járművei 2024-ben mehetnek tömeggyártásba.
Hirdetés
 

A Tesla azt tervezi, hogy 2024-ben már egy dedikált, kormánykerék és pedál nélküli robotaxit fog piacra dobni – jelentette be Elon mUsk szerdán, a társaság 2022 első negyedéves eredményeinek ismertetésekot. A Tesla vezérigazgatója szerint így mindössze két év elegendő lesz egy olyan robottaxi-szolgáltatás fejlesztésére, tesztelésére, ellenőrzésére, mennyiségi előállítására és kereskedelmi forgalomba hozatalára, amelyik az Egyesült Államokra nézve még az államonként eltérő szabályozásnak is megfelel majd.

A beszámolók szerint a várható kihívásokat Musk szinte lesöpörte, amikor nagymértékű autonómiára optimalizált, kormánykerék vagy pedál nélküli járművek újításairól beszélt. Ennek alapján a Tesla 2024-ben indítaná be a mennyiségi termelést, és az új termékre már úgy tekint, mint a vállalat növekedésének motorjára. A járművel ráadásul felforgatná a személyszállítást, sőt a megfizethető tömegközlekedést, amennyiben az önvezető robot taxiktól messze a legalacsonyabb kilométerenkénti szállítási költséget várja.

A Tesla saját számításai szerint ugyanis a "robotaxi-utazás" fajlagosan kevesebbe kerülne, mint amennyit aktuálisan fizetni kell a busz- és metrójegyekért, még úgy is, hogy ez utóbbiakat alapértelmezett módon támogatott tarifákkal árulják. Érdemes persze megjegyezni, hogy Musk már többször is befuccsolt a teljes autonómiával közlekedő járművekre vonatkozó előrejelzéseivel. Ezúttal maga is elismerte, hogy olyan területről van szó, ahol nagyon gyakran már kézzelfoghatónak tűnik az áttörés, majd kiderül, hogy mégsem jött el az ideje. Mindez azonban nem gátolta meg a robot taxik promózásában, sőt reálisnak nevezte a Cybertruck jövőre meginduló sorozatgyártását is, ami ugyancsak több ütemet késett a 2019 végi bemutató óta.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.