Az Aptera, egy kaliforniai székhelyű startup Gamma nevű, napelemes járműve a cég szerint legalább olyan hatékony, mint a manapság elérhető elektromos járművek. A meglepő külső és belső kialakítású autó, amelynek formáját állítólag a halak vízben való mozgása ihlette, egyelőre csak prototípusok formájában létezik, de az Apterához az idén már több mint 27 ezer foglalás érkezett be a háromkerekű gépekre, közösségi finanszírozásból pedig 40 millió dollár fölötti bevételt szedtek össze a reményeik szerint 20 ezer dollárnál olcsóbban piacra dobható elektromos autókra.
Ez abszolút megfizethetővé tenné a Gammát, bár attól sem szabad eltekinteni, hogy még hátra van a prototípusról a tömeggyártásra való ugrás, ami óriási kihívást jelent az ilyen esetekben. (Az Aptera abban reménykedik, hogy még az év vége előtt be tudja indítani a gyártást.) Az új járművet mindenesetre több tulajdonsága is megkülönböztetné a mezőny többi tagjától: elsőnek ott van mindjárt a szokatlan karosszériadizájn, amelynek köszönhetően 0,13-as légellenállási tényezővel rendelkezik, szemben mondjuk a Tesla Model 3-ról olvasható 0,22-vel, és hozzájárul a hűtési rendszer forradalminak mondott megoldásához.
Remek lesz, ha tényleg így lesz
Ez utóbbi lehetővé teszi a jármű méretének és tömegének csökkentését is, vagyis az Aptera kiemelt jelentőséget tulajdonít a Gamma aerodinamikai kialakításának, hogy hatékony járművet készítsen. Ahogy ebből a bemutatóból is kiderül, a cég mérnökei szerint egy tipikus szedán vagy SUV esetében a felhasznált energia 60 százaléka tulajdonképpen arra megy el, hogy a levegőt eltávolítsák az autó útjából. Ennek csökkentése a Gamma esetében abban is megnyilvánul, hogy az akkumulátor méretétől függően akár 1600 kilométert is megtehet egyetlen feltöltéssel.
Kilowattórákra vetítve ez nagyjából kétszeres hatékonyságot jelentene az említett Tesla Model 3-hoz viszonyítva, és optimális esetben megfeleltethető lenne több mint 90 kilométer megtételének egyetlen liter benzinnel. Az Aptera modellje ezen felül napelemekkel is rendelkezik, ami további 65 kilométeres hatótávolságot biztosíthat. Bár a gyakorlatban nyilván a megfelelő töltőhálózat kiépítése lenne a meghatározó dolog az elektromos autózásban, annak hiányában a fenti adatok különösen érdekesek maradnak, főleg a Gamma tervezett kereskedelmi árával együtt.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?