A hekkerek a VMware ESXi egy olyan sérülékenységét akarták kiaknázni, amire a VMware két éve adott ki javítást.

Több ezer szerver ellen hajtottak végre a hétvégén ransomware-támadást, írta a Reuters. A támadók a VMware ESXi egy olyan sérülékenységét igyekeztek kiaknázni, amelyre a szoftvergyártó kereken két éve, 2021 februárjában adott ki javítást. A súlyos, 8,8-as besorolású hiba áttételesen, halomtúlcsordulás révén ad lehetőséget távoli illetéktelen kódfuttatásra. A probléma az ESXi három verzióját, a 7.0-t, 6.7-et és 6.5-öt érinti – utóbbi két verzió támogatását tavaly októberben állította le a VMware (ebből következőleg biztosan vannak helyek, ahol még nem sikerült átállni újabb, támogatott kiadásra).

A támadás több országot érintett. Olaszország, Franciaország és Finnország mellett az Egyesült Államokból és Kanadából is jelentettek incidenseket. Az európai országok kibevédelmi ügynökségei vasárnap adtak ki riasztást, hogy a szervezetek tegyék meg a szükséges óvintézkedéseket. Az olasz nemzeti kiberbiztonsági hivatal, az ACN (Agenzia per la Cybersicurezza Nazionale) főigazgatója, Roberto Baldoni azt nyilatkozta a Reutersnek, hogy a támadás tömeges méreteket öltött. Az amerikai szövetségi kiberbiztonsági ügynökség, a CISA (Cybersecurity and Infrastructure Security Agency) szakemberei egyelőre a bejelentett incidensek hatását vizsgálják. A támadás forrásáról azonban egyelőre egyik szervezet sem adott információt, ahogy a tényleges károkról sincsenek konkrétumok.

A kiberbiztonsági szervezetek után megszólalt a VMware is. A vállalat szóvivője felhívta a figyelmet a két éve kiadott javításra, és azt javasolta ügyfeleinek, hogy azt haladéktalanul telepítsék, ha addig nem tették meg. Biztosak vannak indokaik a szervezeteknek arra, hogy nem támogatott és/vagy nem javított kódot futtassanak, de most már arra is van legalább egy jó okuk, hogy módosítsanak a hozzáállásukon, jegyzi meg a The Register. Az ESXi ugyanis kiváló támadási célpont, mert bare metal hypervisorként számos olyan vendéggéphez engedhet hozzáférést, amelyek alkalmazásokat futtatnak és adatokat tárolnak.

A vírusok sem tökéletesek

A titkosításhoz a rosszindulatú kód a /tmp/public.pem fájlban helyezi el a nyilvános kulcsot. Maga a titkosítás kifejezetten a virtuális gépek fájljaira utazik (.vmdk, .vmx, .vmxf, .vmsd, .vmsn, .vswp, .vmss, .nvram, .vmem).

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a támadók által használt zsarolóvírus hibás. A francia OVHcloud felhőszolgáltató elemzése (amely a támadás azonosításában is segít) szerint a titkosítási folyamat néha sikertelen. A kártevő megpróbálja leállítani a virtuális gépeket a VMX-folyamat lelövésével, hogy ezzel feloldja a fájlokat. Ez a funkció azonban időnként nem működik, emiatt a fájlok zárolva maradnak. Emellett már elérhetők a vírus titkosítását visszafejtő eszközök is.

Mindezzel együtt érdemes megfontolni a VMware tanácsát, és mielőbb telepíteni a javítást a veszélyeztetett rendszerekre.

Biztonság

A vezérigazgatók egyszerre imádják és rettegik az MI-t

A CEO-k közül megdöbbentően sokan hoztak már üzleti döntéseket a ChatGPT válaszaira alapozva. Az első számú vezetők fele szerint pozíciójukat idővel teljesen átveszik az algoritmusok.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.