Lezajlott a barcelonai Mobile World Congress, és a WebTrends összegereblyézte, milyen telefonokról, tabletekről, gyártókról twitteltek, facebookoztak, blogoltak a legtöbbet az érdeklődők és véleményalkotók. Egy csinos infografikával illusztráljuk is, mik a legforróbb mobilos témák a közönség szerint.
Nézzük először a gyártókat: a dobogón a Samsung, a Google és a HTC áll, utánuk megkapaszkodott a BlackBerry telefonokért és a PlayPad tabletért felelős RIM, végül ötödikként a Nokia végzett - nemsokára azt is látjuk, miért.

A kedvenc táblák A legnagyobb érdeklődésre számot tartó táblagépek között az LG Optimus Tab végzett at első helyen, a Samsung Galaxy után azonban érdekes módon továbbra is az iPad áll: az Apple természetesen nem villogtatta sztártabletjét a kiállításon, a kommentek és bejegyzések nagy része azonban mégis az iPadhez (vagy a már gyártás alatt lévő iPad 2-höz) hasonlítgatta a bejelentett tableteket. A táblagépek operációs rendszerei között egyértelműen az Android vitte el a pálmát, a második itt is az iOS, valószínűleg ugyancsak a hasonlítgatásnak köszönhetően.

A Windows 7 érdekes módon megszerezte a harmadik helyet, minden bizonnyal azért, mert sokan emlegették: ez bizony még nem tabletre kihegyezett megoldás. Még furcsább, hogy tabletekkel kapcsolatban is felbukkant a Symbian neve, ám a Palm (pontosabban a frissen leleplezett webOS) szinte szóba se került.

Okos favoritok A telefonokkal kapcsolatban egyértelműen a Samsung Galaxy sorozat kapta a legtöbb kommentet, rögtön utána a játékosok következtek megannyi pozitív és negatív véleményükkel a hordozható kontrollert és okostelefont ötvöző Sony Ericsson Xperia Play-jel kapcsolatban. Az iPhone itt is harmadik, ismét az összehasonlító elemzéseknek köszönhetően, majd pedig az LG Optimusok következtek. Tíz százalék alatt képviselteti magát a HTC új sorozataival és a jól bevált Desire családdal, sorban egymás után, majd még egy Xperia (a csodás formatervezésű arc), az Acer Iconia Smart, és a "budget" kategóriában induló Huawei Ideos X3 következik.

Érdemes egy gyors következtetést levonni: a grafika tetején láthatjuk, hogy a Nokia az öt legjobban kitárgyalt név között van, a telefonok között viszont szó sem esik a gyártó modelljeiről. Nem csoda, hiszen a legtöbb említés a finn vállalat és a Microsoft összeborulásának, a Windows Phone 7-re váltásnak (és a kissé furcsán kiderülő pénzügyi háttérnek) volt köszönhető.

A mobilpiac pedig láthatóan egyre inkább kétpólusú lett, hiszen az elemzésbe bevont csiripek, kommentek és blogbejegyzések 52,3 százaléka szólt az okostelefonokról, a maradék 47,7 százalék a tableteknek jutott.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.