A vezetésben a felhasználó mondja ki a végső szót. Egyelőre.
Hirdetés
 

Jelenleg a kellős közepén járunk az autonóm módon működő gépjárművek fejlődési történetének – legalábbis a felső kategóriát tekintve. A teljes mértékben a vezetőre utalt autók után nagyjából két évtizede jelentek meg a vezetést segítő első lehetőségek, mint amilyen például a csúszásgátló (ABS). Jelenleg a félig önvezető autók korát éljük, amikor az elektronika, a szenzorok és a nagy kapacitású chipek révén már számos feladatot el tudnak végezni a járművek helyettünk, de a döntés még mindig a mi kezünkben van.

A következő fázis már az önmagukat teljes mértékben vezetni tudó autók érája lesz, ahil azonban továbbra is az ember mondja ki a végső szót – ha akarja. De egyre kevésbé akarja; így a fejlődés utolsó lépcsőfoka a külön vezérlőszervek (kormány, pedálok stb.) nélküli, az utazást beavatkozásmentessé tevő járművek megjelenése és elterjedése lesz.

Mercedes-Benz Star Experience Roadshow

Ahhoz, hogy egyre több feladatot engedhessünk át gépkocsijainknak, érzékelők garmadájára és természetesen az így szerzett adatok folyamatos kiértékelésére van szükség. No és persze arra, hogy a rendszer önmagától beavatkozhasson a vezetésbe. Ezeket a funkciókat a Mercedes a Pre Safe technológiája keretei között demonstrálta a zsámbéki Driving Camp tesztpályán.

A modern autók legjobbjai – jelen gyártónál maradva az S osztály – már nem csupán sávtartásra, automatikus sebességszabályozásra képesek a forgalom függvényében, de saját manővereket is tehetnek egy várható baleset elkerülése vagy legalább hatásának mérséklése érdekében. A teszten bemutatottak szerint az autó tájékoztatja a vezetőt, ha közlekedési incidens várható bekövetkeztét érzékeli, illetve végszükség esetén be is avatkozik, vészfékezéssel megállítja a járművet, elkerülve a gyalogosok, motorok, autók fizikai érintését.
 


A különböző távolságokra (közel, középtávra, távolra) „ellátó” radarok mellett sztereó kamerákkal is ellátott jármű 50 méterig három dimenzióban érzékeli a környezetét, így nem csupán egy lapot lát az előtte levő tárgyakról, hanem azokat azonosítani is tudja, haladási irányukkal és sebességükkel együtt. Ezeknek köszönhetően nagy hatékonysággal akadályozza meg a közlekedési baleset. Ha pedig mégsem gátolható meg teljesen, akkor számos érdekes technika képes csökkenteni annak hatását.

A Pre Safe Sound például az esemény várható bekövetkezte előtt fehér zajt játszik le a jármű hangszórói révén, hogy automatikusan kiváltsa az emberben a Stapedius reflexet. Ez a középfül három hallócsontjának egyikéhez, a kengyelhez csatlakozó kengyelizom összehúzódását okozza, amivel csökken a hangvezetés, ez pedig védi a belső fület. Az oldalról érkező ütközések sérüléseinek csökkentése érdekében pedig az ülésekbe épített légzsákok 10 centiméterrel is el tudják a jármű belseje felé lökni az utast, vezetőt. Statisztikák szerint ennyi elmozdulás 40 százalékkal mérsékeli az ilyen jellegű balesetekből bekövetkező súlyos sérülések számát.

De a rendszer képes a felhasználó figyelmének monitorozására is. Amennyiben a sofőr huzamosabb ideig – 15 másodpercig – nem fogja a kormányt, először vizuális módon figyelmezteti, majd hanggal is emlékezteti a feladatra. Ezt követően automatikusan csökkenteni kezdi a sebességet, 60 km/h alá érve pedig bekapcsolja a vészvillogót. Amennyiben a benne ülő nem avatkozik be egészen addig, amíg meg nem áll az autó, akkor a járműbe épített eSIM kártya révén tájékoztatja az autó helyzetéről a központi segélyhívót.

Kényelem, mindenek felett

Nem csak vészhelyzetet lehet megelőzni, elhárítani a Mercedes legújabb modelljeiben. A technika a parkolást is segítheti: a beépített radarok révén 30 km/h-s sebesség alatt folyamatosan méri az autó melletti szabad parkolóhelyeket. Amint talál egy olyat, ami az autó hosszánál legalább egy méterrel nagyobb, a parkoló asszisztens önmagától beparkol (indexel, elvégzi a kanyarodási műveleteket, kormányoz, gázt ad és fékez a megfelelő időben). Ugyanakkor arra is figyelmezteti a vezetőjét, hogy a környezeti forgalom figyelése továbbra is emberi feladat.

A Mercedes rendszerével a Bluetooth kapcsolat és egy okostelefon révén nem okoz problémát a nagyon szűk helyekre (például garázsokba) való parkolás sem. A sofőr a kiszállást követően telefonról utasíthatja a járművet a feladat elvégzésére, és természetesen ugyanígy ki is állhat az elfoglalt helyről a gépkocsi.

Az infraérzékelőkkel támogatott éjszakai vezetést az intelligens fényszóró-rendszer segíti. Az akár 540 méteres távolságra világítani képes rendszer számos LED lámpából áll össze. Ennek köszönhetően úgy teszi láthatóvá az utat, hogy közben az egyes lámpák ki- és bekapcsolásával kevésbé vakítja el a szembejövőket, miközben az autó előtti út továbbra is jól látható marad a gyenge környezeti fényviszonyok ellenére.
 


Egészen apró trükkökkel is éltek a Mercedes-nél a vezetési élmény javításáért. Ezek egyike az ablaktörlő lapátba épített ablakmosó-fecskendők integrálása. A lézerrel vágott apró lyukakból kijövő szélvédőtisztító-folyadék a vezető számára gyakorlatilag láthatatlan, mivel azt a lapát azonnal letörli. Ez a kialakítás nem csak, hogy szükségtelenné teszi a különböző sebességekhez való kalibrálást, de megszünteti az „ablakmosó-vakság” problémáját is, vagyis azt a jelenséget, amikor a kipumpált folyadék a lapátok törléséig tartó 2-3 másodpercig drasztikusan rontja a szélvédő átláthatóságát.

Türelmet igénylő folyamat

A fentiek után persze felmerül a kérdés, hogy a sok tízmillióba kerülő S osztályból mikor szivárognak le a vezető életét megkönnyítő, megóvó technológiák az elérhetőbb árú modellekbe. Nos, a jó hír az, hogy ez egy folyamatos trend; ráadásul a Pre Safe technológia minden, azt támogató hardverrel szerelt Mercedes modellbe telepíthető vásárláskor, pár százezer forintos felárért.

Általánossá válására azonban a következő néhány évben ne számítsunk. A hazai gépjárműpark évtizedes amortizációjával számolva legalább egy-másfél évtized, mire lecserélődik a magyar utakon járó autók többsége. Mivel a fentihez hasonló technológiák középkategóriában való általános elterjedése is jó pár évet igénybe vesz, tippünk szerint 15-20 év, mire a korábban ismertetett tudással bíró járművek hétköznapivá válnak a hazai utakon.

Konzumer tech

Annál is jobb appot építene a Dark Sky csapata, mint amit eladott az Apple-nek

Ismét nekifutottak a korábban nagy népszerűségnek örvendő Dark Sky Weather készítői: az új Acme Weather időjárás-előrejelző alkalmazásban mindent pontosan jeleznének az esőtől a szivárványokig.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.