A Doktoranduszok Országos Szövetségén belül működő Műszaki Tudományok Osztálya szervezett konferenciát december 11-ére a smart city koncepció aspektusairól.
Hirdetés
 

December 11-én délután az ELTE Bölcsészettudományi Karának Kerényi Károly termébe várja az érdeklődőket a Doktoranduszok Országos Szövetsége. A Műszaki Tudományok Osztálya által szervezett minikonferencia az okos város koncepció aspektusait járja körül.

A konferenciát Lados Mihály, az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-magyarországi Tudományos Intézetének igazgatója, a Széchenyi István Egyetem docense nyitja meg. Előadásában a smart city fogalom tartalmát próbálja meghatározni, illetve arra keresi a választ, hogy a fogalommal valóban le lehet-e írni egy új városműködési modellt, vagy csupán divatról van szól.

Az est során ismert problémák kerülnek új megvilágításba. Szilágyi Győző Gettómatek című előadása például azt kívánja bizonyítani, hogy a nagyvárosok egyik komoly problémája, a gettósodás leírható matematikai formulával. Ha pedig ez alapján a a szegregációs trendeket előre lehet jelezni, az segíthet abban is, hogy megelőzhető legyen.

Budai Dávid Smart Car Service System című előadása azt mutatja be, hogy az okos város hoigyan hathat(na) hétköznapi tevékenységünkre, például az autóhasználatunkra. Egy olyan elképzelt, mobilapplikációra és az autó fedélzeti számítógépére épülő rendszerrel demonstrálja ez, amely folyamatosan közvetíti a szerviznek a városlakó autójának paramétereit, és ha megnő a meghibásodás esélye, figyelmeztetést küld. Az autó tulajdonosa pedig azonnal választhat az egyes szervizek időpontjai és árajánlatai közül. Mivel pedig a szervizek látják egymás ajánlatait, sokkal nyíltabbá és kiélezettebbé válna a verseny közöttük.

Az okos város nem csak informatika

Az intelligens közlekedési rendszerekről tart előadást Tokody Dániel, az Óbudai Egyetem, Biztonságtudományi Doktori Iskola hallgatója, aki a Szövetség Műszaki Tudományok Osztályának elnöke is.

Emellett lesz előadás a szituatív bűnmegelőzésről (Földesi Krisztina), az intelligens vasúti közlekedés és a biztonságos hulladékkezelés összefüggéseiről (Kiss Leizer Géza Károly), valamint a social media szerepéről az okos városokban (Nyikes Zoltán).

A konferencia ingyenes, a részvételhez csupán regisztrálni kell e-mailben a szervezőknél a [email protected] címen. Az előadások 16:30-kor kezdődnek.

Közösség & HR

Az MI-adatközpontok építői is az indiánok földjére pályáznak

A mesterséges intelligenciát fűtő infrastruktúra erőltetett ütemű kiépítése újabb fejezetet nyitott az őslakos közösségek kizsákmányolásának történetében, de a hírek szerint itt-ott már az ellenállás is éledezik.
 
Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.