Nem, ez nem egy nyelviskola reklámja. Az MIT-n fejlesztettek ki egy alkalmazást, amely a várakozások másodperceit kínálja fel spanyol vagy francia szókincsünk hatékony bővítésére.

Irodában dolgozóként rengeteg szabadidőnk van, bár ennek döntő többsége csak pár (tíz)másodperces szünet. Amíg várunk egy válaszra, a nyomtatóra, a kollégánkra – értékes másodperceket vesztegetünk el, üresjáratra késztetve agyunkat. Pedig ezeket a mikropillanatokat jobban is ki lehetne használni.

Gyorsan bővíthető szókészlet

Erre jött rá az amerikai MIT, és fejlesztette ki WaitSuite alkalmazását. Ez tulajdonképpen egy nyelvtanuló, pontosabban szókincsbővítő app, amivel – egyelőre csupán francia és spanyol – szókészletünket gazdagíthatjuk a rendelkezésünkre álló rövidke időpillanatokban. Amilyen egyszerű, olyan zseniális az ötlet: a váratlanul előálló szabad másodpercekben egy-egy szót megtanulva szinte észrevétlenül szedhetünk fel értékelhető idegennyelvi tudást.

A WaitSuite Chrome bővítmény integrálódik a Gchatbe. Vagyis, miközben éppen megbeszélünk valakivel egy fontos találkozót, és arra várunk, hogy reagáljon, az app feldobhat pár szót, amit akár meg is tanulhatunk. Használata ráadásul nem csak az idegennyelvi szókincs bővülésére van jó hatással, hanem a fő feladatra is, közölte az MIT fejlesztőcsapatának vezetője, Carrie Cai. Állítása szerint azzal, hogy kevésbé leszünk hajlamosak otthagyni a virtuális megbeszélést azért, hogy valamilyen mobiljátékkal üssük el az időt, gyorsabbá és hatékonyabbá válik a felek közötti interakció.

A módszer egyébként nem csak nyelvtanulásra, hanem szakkifejezések megjegyzésére is használható. Például a gyógyászatban használt vagy jogi szakszavak tanulását is elősegítheti az MIT fejlesztése.

Amint azt említettük, egyelőre csupán spanyol és francia alapszavakat ismer az app, de várhatóan dinamikusan bővülni fog tudása. Viszont már jelenlegi formájában is képes követni a felhasználó fejlődését és ismeretlen szavakkal tesztelni a monitor előtt ülőt.

Csak rajtunk múlik

Nem a Massachusetts Institute of Technology fejlesztése az egyetlen olyan eszköz, amivel autodidaktikus módon tanulhatunk nyelveket. Pár éve számoltunk be arról, hogy magyarul is megjelenik az egyik legnépszerűbb mobil nyelvoktató alkalmazás; a  Duolingo a crowdsourcing modellnek köszönhetően ráadásul ingyenes.

Az iPhone-ra és Andoridra fejlesztett app segítségével a magyar mellett angol, francia, holland, lengyel, német, olasz, orosz, portugál, spanyol és török nyelven lehet tanulni angolul, franciául, németül, olaszul, portugálul és spanyolul. A nyelvi tanfolyamokat a játékokhoz hasonlóan fejlesztették, ezért a tanulás élménye egyszerre jutalmazó és addiktív, lényegében olyan, mint egy mobil játék.

Konzumer tech

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.