Indul a fejlesztőbázis Szegeden, Japánban és Kínában is létrehozza önálló leányvállalatát az autóipari navigációs piac meghatározó magyar cége az NNG.

Bevált az autóipari irányváltás a navigációs piac meghatározó cégénél, az NNG-nél. Évek óta kétszámjegyű a bevétel- és eredménynövekedés – múlt év novemberében az International Business Awards versenyen az elő magyar cégként elnyerte az ún. Arany Stevie elismerést is a Navigation for All elnevezésű növekedési stratégiájáért –, a tavaly év eleji félezres létszámot pedig idén év végéig közel megduplázza a társaság. Hamarosan beindul a fejlesztés Szegeden, és az év végéig Kínában is megalakul az NNG-leányvállalat. Ezen témákon felül még a legújabb fejlesztési irányokról is beszélgettünk Szombathelyi Péter operatív igazgatóval és Gurics Gáborral, az iGO termékfejlesztési vezetőjével.

Bitport: Milyen évet zárt az NNG 2014-ben? Hogyan alakultak a bevételi , eredmény  és létszámmutatók?

Szombathelyi Péter: A legkonkrétabb adatot jelenleg a létszámmal kapcsolatban tudom mondani. A múlt év végét 717 fővel zártuk, az év során pedig mintegy kétszáz fővel bővültünk. Az egyéb üzleti mutatókkal kapcsolatban egyelőre csak a trendről beszélhetek, mivel az árbevételi struktúránk miatt különösen meghatározó az utolsó egy-két hónap teljesítménye. Az adatokat a partnereinktől kell begyűjtenünk, ennek a határideje viszont csak a napokban jár le. Ami biztos, hogy a növekedés 2014-ben is kétszámjegyű maradt, nagyjából 20 százalék felett lesz. Ez mind az árbevételre, mind az eredménymutatókra érvényes. Ennél pontosabb adatok február végén állnak majd a rendelkezésünkre.

Bitport: Milyen évet vár üzleti szempontból 2015-től? Milyen nagyságrendű fejlesztéseket tervez a cég?

Sz. P.: Erre az évre is hasonló dinamikát tervezünk, idén további 200 fővel növeljük a létszámot, ebből  170-180 fővel bővítjük a magyarországi részlegeinket, mindenekelőtt Budapesten, de veszünk fel szakembereket a szegedi telephelyünkre is. Főként fejlesztőkkel bővülünk. Az ő bérköltségük lényegében lefedi az ez évi fejlesztési keretünknek, hiszen összességében több milliárd forintos tétel. Nálunk ugyanis nincs hagyományos értelemben vett kutatási tevékenység, amihez drága berendezésekre és anyagokra lenne szükség, hanem elsősorban a szakértelemre, a tudós fejekre kell költeni.

Bitport: A fejlesztések forrása továbbra is a cég által megtermelt profit?

Sz. P.: Szerencsés helyzetben vagyunk, már több éve folyamatosan ki tudjuk termelni a beruházásokhoz szükséges pénzt, külső források nélkül is. A cég soha nem vett fel még hitelt, még a nehezebb időszakokban sem. Most jó időszakot élünk, bőséges a belső forrásunk.

Bitport: Ennyi év távlatából, hogyan vált be az autóipari fókusz?

Sz. P.: Rendkívül jó stratégiai döntés volt. Amúgy szükségszerű is volt. Ha ugyanis nem léptük volna meg, mára nagyon nagy bajban lennénk. Bár hozzá kell tennem, hogy a kézi navigációs termékek piacán is átlag felett teljesítünk.

Bitport: Jelenleg hány autómárkával áll kapcsolatban jelenleg az NNG?

Gurics Gábor.: A tíz legnagyobb autógyártóból héttel állunk kapcsolatban, így az ő márkáikban, de mellettük több kisebb gyártó márkáiban is benne van a termékünk. Fontos, hogy a jövőt továbbra is ún. white label partnerként tervezzük (azaz az NNG termékei nem saját név alatt, hanem a partnerek logójával kerül forgalomba – a szerk.)

Bitport: Mennyit hoz a konyhára az autóipar és mennyit a kézi navigáció?

Sz. P.: Az autóipari bevételeink már a 90 százalékhoz közelítenek. A kézi navigációban ugyan stagnál az árbevételünk, de ez összességében mégis pozitív üzenet, mivel eközben a nemzetközi piac 10-15 százalékot esik évente.

Bitport: Hol van még igény kézi navigációra?

G. G.: Van még néhány meghatározó felhasználói terület. Bár az új autók többségében már elérhető a gyárilag beépített navigáció mint extra felszerelés, a régiekben még szükség lehet a kézi navigációra. Aztán ott vannak a mostanáig eladott hardvereszközök, melyekben szükség lehet frissítésre. És amíg ezeket használják, addig mindenképpen érdemes a piacon maradni. Egyébként 2018-ra jósolják azt az elemzők, hogy nem lesz már olyan új autó a piacon, amiben ne lenne beépített kijelző. Ahol pedig ott a display, a navigációs szoftvert már nagyságrenddel olcsóbb beszerezni.  

Bitport: Most a fő fókusz az autóipar,  de mi jöhet még a jövőben? Az Internet of Things (IoT) nyit új terüeleteket?

Sz. P.: Az informatikában nincs olyan hogy hátradőlünk, a navigáció is rohamosan fejlődő, burjánzó terület. Most nagyon jól fut az autókba épített navigáció, de áttételesen a jövőben az életünk számos más területén is ott lesz, nemcsak az autóban. Erre építjük a jövőnket.

G. G.: A navigáció már most a része a mindennapi életünknek. A jövőben pedig egyre több lesz az autókban a beépített rendszer, ami növeli a mi piaci esélyeinket is. Ami az IoT-t illeti, egyelőre a fókuszunk az marad, hogy mi az, ami még bevihető a kocsiba. Az új NavFusion technológiánk (lásd az alábbi videót), amivel tavaly év végére lettünk kész, és a januári Las Vegas-i szórakoztató elektronikai vásáron, a CES-en be is mutattuk, pont erről szól. Bár az autókba gyárilag már be van szerelve egy navigáció, ami önmagában is remekül használható, ha az ember a mobilját is beviszi mellé, és összekapcsolja ezzel a rendszerrel, akkor plusz előnyöket élvezhet az autóban.

Az egyik fő terület a szoftverfrissítés. A múlt év végén még mindig 5 százalék alatt volt azoknak az autóknak a száma, amelyekben a navigáción bármilyen frissítés – térkép, szoftver – történt. Márpedig egy navigáció esetében ez kulcskérdés, hiszen ha a térképfrissítés elmarad, jön a rossz navigációs élmény. Az autók jó része még nem kapcsolódik az internetre, vagy ha igen , akkor sem mindegy milyen széles sávon. Lassú adathálózaton térképet letölteni különösen nehézkes, a nyilvános Wi-Fi-vel pedig sérülhet az autó beépített rendszerének a biztonsága. Márpedig a mai modern autók nagy része elektronikus és szoftvervezérelt, ezért a biztonság kulcskérdés.

Bitport: Tavaly ősszel jelentették be, hogy Szegeden is felállítanak egy fejlesztőközpontot. Hol tart most ez a projekt és miért épp Szegedre esett a választás?

Sz. P.: Szükségünk volt további fejlesztőkapacitásra, ezért felkerestük az ország nagyvárosait, ahol informatikai képzés is folyik. Találkoztunk az egyetemek vezetőivel, és ennek alapján jutottunk arra a megállapításra, hogy Szegeden a leginkább előrehaladott és a legnagyobb kibocsátású az a programozói képzés, amire nekünk szükségünk van. Az együttműködés az egyetem és az NNG között tavaly nyár végével indult el. Azóta adtunk ki fejlesztési projekteket az egyetemnek, és ezt bővítjük ki most azzal, hogy február végén, március elején fizikailag is megnyílik az ottani fejlesztőiroda.

Az iroda felállítása azért tart ennyi ideig, mert ott is a budapestihez hasonló, gondosan megtervezett munkahelyi környezetet szeretnénk kialakítani. Nálunk mindig nagyon fontos, hogy a munkahelyi környezet kiemelkedő legyen. Egyelőre 10-12 embert vettünk fel, ők már az alkalmazottaink, de egyelőre a budapesti központban dolgoznak. Itt bérelünk nekik egy-egy lakást arra a két-három hónapra, amit Budapesten töltenek, hogy megismerkedjenek a fővárosi fejlesztői csapattal .

G. G.: Ennek egyébként nem az a fő oka, hogy még nincs kész a szegedi irodánk. Ezt eredetileg is így terveztük. Nem valami "Budapesten nem szeretem" fejlesztést akarunk Szegedre vinni, hanem a fővárosi csapatot akarjuk a szegediekkel kibővíteni. Ugyanazokban a projektekben dolgoznak majd, mint a budapestiek, és nem árt, ha személyesen is ismerik egymást. Ilyen módon is szeretnénk őket integrálni. Nemcsak a munkában nem lesz a két csapat között különbség, hanem a javadalmazásban sem.

Bitport: Idén mekkora létszámbővítés várható Szegeden?

Sz.P.: A második félévben már elérjük az 50 főt.

Bitport: Volt az NNG életében tavaly egy vállalatfelvásárlás. Az amerikai nfuzion megvétele milyen eredményeket hozott eddig, és hogyan lehet a céget a csoportba integrálni?

Sz. P.: Ezzel és a többi leányvállalat megalakításával amolyan mini multivá válik az NNG, ami az eddigiektől eltérő együttműködést és irányítást igényel. Az amerikai leányvállalattal komoly terveink vannak, de heteken belül megnyílik japán irodánk, és idén év végéig szeretnénk Kínában is megjelenni saját leánycéggel.

Az együttműködés és az irányítás szempontjából ez azt jelenti, hogy a székhely továbbra is Budapesten lesz, a menedzsment is a helyén marad, és a fejlesztők java is itt dolgozik, vagyis a tudásbázis Magyarországon marad. Az önálló japán leánycéget – melynek két irodája is lesz, egy Tokióban, egy pedig Nagoyában – azért hozzuk létre, mert azt tapasztaltuk, hogy a helyi autóipar igényli, hogy mindig legyen lehetőség közvetlen szakmai konzultációra, megbeszélésekre, azaz hogy a beszállító képviselője,ha kell, azonnal és helyben elérhető legyen.

Az Egyesült Államokban, Detroitban USA-ban részben ugyanezért hoztunk létre irodát, illetve az nfuzion felvásárlása több helyszínt is hozott magával.

G. G.: A külpiaci jelenléttel kapcsolatos stratégiánk másik fontos eleme, hogy az értékesítés típusú jelenlétből egyre inkább a támogatás típusú felé tolódunk el. Így helyben tudjuk az ottani igényekre szabni a termékünket. Ennek a kiépítése lesz az idén az egyik központi feladat.

És itt kapcsolódik be az nfuzion szakértelme, az, hogy minden autótípusban jelenjen meg a navigáció, a luxusmodellektől egészen az olcsó kategóriákig, és hogy a felhasználók széles körét, a fiataloktól az idősebb korosztályig ki tudjuk szolgálni. Nekünk már arra kell készülnünk, hogy a rendszerünket bárki tudja használni, vagyis bármilyen szegmensbe eladható terméket tudjunk kínálni.

Az nfuzion eddig is autógyárakkal és prototipizálással, kísérletezéssel foglalkozott, azzal, hogy milyennek kell lenni az igazán jó autós szoftvereknek, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújtsák. Ezeket a tapasztalatokat szeretnénk hasznosítani, de az sem hátrány, hogy a cégnek kiváló kapcsolatai vannak az ottani autógyárakhoz.

Bitport: És hogyan áll most a cég egyéb nemzetközi képviseleteinek a helyzete?

Sz. P.: Van már képviseletünk Kínában, részben ebből lesz majd a későbbi leányvállalat. Azt tudni kell, hogy Kínában nagyon bonyolult az informatikai cégalapítás, és ez sokszorosan igaz, ha a cég a térképészethez kötődő informatika területén dolgozik, ez ugyanis katonai jellegű fejlesztésnek minősül. Az ottani cégalapítás éppen ezért összetett folyamat lesz, minden jel szerint vegyes vállalati formában valósulhat meg.

Izraelben a kezdetektől, sőt jó ideje Indiában és Ausztráliában is van képviseletünk, Svájcból dolgozik a nyugat-európai piacot lefedő képviselőnk, és már Brazíliában is megtaláltuk azt a személyt, akivel várhatóan egy hónapon belül létrehozhatjuk az ottani képviseletet.

Bitport: És az orosz piac?

Sz. P.: Oroszországgal is intenzív a kapcsolatunk, de még nem a helyi képviseleti szinten. Ezt a kérdést egyelőre, a jelenlegi politikai helyzetre tekintettel elnapoltuk.

Bitport: Térjünk vissza a vállalatfelvásárlásra. A hazai startup hype nem hozott fel reményt keltő magyar fejlesztéseket és cégeket, amikbe ugyancsak érdemes lenne befektetni?

Sz. P.: Magyarország nem túl nagy ország, itthon a navigációt az NNG képviseli, az erre alkalmas szakértők többnyire nálunk landolnak. Magyarországon vannak térképészeti cégek, de olyan autóipari navigációs cégről, ami számításba vehető lenne, nem tudok.

Bitport: Az NNG tavaly az egyik hazai éllovasa volt a "Nők az informatikában" kampánynak. Ez egyszeri akció volt, vagy a célok folyamatosak?

Sz. P.: Nálunk ez nem kampánytéma, hanem egy folyamat, amihez a jövőben is tartani kívánjuk magunkat.

Szombathelyi Péter az European Business Awards tavalyi díjátadóján

G. G.: A jelenlegi 717 főből 150 a női alkalmazott, akiknek jelentős része ráadásul technológiai fejlesztésen dolgozik. Ők egy másfajta dinamikát hoznak a munkahelyi környezetbe. Emellett benne vagyunk a középiskolásokat megcélzó Skool projektben is.

Bitport: Milyen újabb technológiai irányok, újdonságok vannak az autóipari navigációban?

G. G.: Az autóiparban nem változnak olyan gyorsan a technológiai irányok, az autóipar bármennyire is próbál más sebességbe kapcsolni, lassabban gyorsul, mint például a szórakoztató elektronika.

A főbb fókusztémák manapság egyébként nagyon erőteljesen a connected navigációs irányba visznek. Milyen szolgáltatások, tartalmak relevánsak az autóban? Mire van valós kereslet? Ezene a téren egyébként mi már tavaly előreléptünk. Az iGO primo nextgenben bemutattuk az öt legfontosabb hálózatba kapcsolt szolgáltatást. Ezek között van az online keresés, hogy ne statikus belső adatbázisokon kelljen keresnünk, a mögötte álló szolgáltató pedig egyszerűen cserélhető, így a rendszer eleve szolgáltatófüggetlen.

Ilyen az adott földrajzi helyhez köthető időjárás-előrejelzés vagy -elemzés is. Ez akkor jön jól, ha például ha Budapestről Párizsba mennék, és szeretném tudni, milyen lesz az idő a francia fővárosban akkor, amikorra odaérek, vagy ha tudni szeretném milyen időjárásra számíthatok az utazás folyamán.

Az autóvezetés szempontjából még relevánsabb az online parking. Fontos, hogy ne csak arról legyen adatunk, hogy itt van a közelben egy parkolóház, hanem jó, ha tudjuk, milyen az aktuális foglaltsága, mennyibe kerül  a parkolás, hány órát állhatok ott, és hogy lehet-e fizetni kártyával.

Bitport: Ezzel már meg is érkeztünk az okos autóhoz, vagy van még egy szakadék, amit át kell hidalni?

G. G.: Érdekes kérdés, hogy tulajdonképpen honnantól is számít okos autónak egy jármű? Az okosodás egy folyamat, ami nem egyik pillanatról a másikra alakul ki. Először a biztonság volt fontos az autóiparnak, aztán jöttek a kényelmi szempontok, és csak ezután jön az, hogy mivel lehet még okosítani az autókat ahhoz, hogy könnyebben eladhatóvá váljanak. Itt jön elő ismét az online adatbázis szükségszerűsége, amihez ráadásul nem is kell akkora sávszélesség, mint például a hagyományos frissítésekhez.

De menjünk tovább a lehetőségekben! Az aktuális közúti forgalomjelentés is mehetne online, ami eddig főként rádiós rendszereken működik. Vagy itt van a benzinár, ami most nagyon is releváns kérdés. Világszerte, így Magyarországon is jelentős különbségek vannak az egyes kutak árai között. Vannak országok, ahol egy nap akár többször is változik az üzemanyagár, ezt navigációból is segíthetünk lekövetni.

Ezek a szolgáltatások viszont akkor lesznek igazán jók, ha lesz hozzájuk elegendő adat. Ezeket az adatokat azonban akkor kezdi valaki rendesen összegyűjteni, ha valóban el is tudja adni. Most egy átmeneti időszakban vagyunk. Azokon a területeken, ahol már van elégendő mennyiségű és jó adat, bizonyos országokra, nagyvárosokra már most is megéri kifejleszteni a technológiákat.

Bitport: Az látszik, hogy egyre többen gondolkodnak okos autókat vélzó fejlesztésekben. Hol játszhat ebben szerepet az NNG? A pontos, naponta frissülő térképek előállításában például egyre nagyobb szerepet vállal a Google. Nem jelent ez veszélyt az NNG-nek? Nem járhatnak úgy, mint a kézi navigációval, ahol a mobilipar az ingyenes alkalmazásokkal lényegében eltörölt egy piaci szegmenst?

G. G.: Az ingyenes adat inkább arra jelent nagyobb veszélyt, aki abból él, hogy ezeket az adatokat összegyűjti. Az, hogy mi ingyen kapjuk a megoldásainkban használt adatokat, vagy fizetni kell érte, számunkra majdnem mindegy. Bár inkább örülünk annak, ha a jó minőségű adat ingyen is hozzáférhető, mert az erre épülő szolgáltatásokat többen tudják használni.

Évek óta azt jósolják, hogy ha majd a Google ingyen adja a mobil navigációt, nem lesz piaca a fizetős navigációnak. És tessék, mégis van rá vevő! Az Apple is jelezte, hogy beszállna saját megoldásokkal az autóiparba. Az autóipar viszont továbbra  is ragaszkodik ahhoz, hogy maga mondja meg, mit szeretne adni a felhasználónak, akinek egyben minél több választási lehetőséget is akar kínálni.

Piaci hírek

Egy holland kutató 25 dolláros kütyüvel hekkelte meg Elon Musk Starlinkjét

A Las Vegas-i Black Haten mutatta be a módszert. Az űrnet teljes javítására még várni kell, de kárenyhítés már történt.
 
A felhő térfoglalása és a ransomware-támadások elszaporodása sok szervezetet rákényszerít, hogy újratervezze a mentési és helyreállítási infrastruktúráját.
A Világgazdasági Fórum figyelmeztetése szerint jelentős szakadék tátong a C-szintű vezetők és az információbiztonságért felelős részlegek helyzetértékelése között.

A járvány üzleti vezetőt csinált a CIO-kból

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2022 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.