A váltás a vállalat irányítását is érinti. Az operatív munkát januártól Kiss Tibor irányítja.

Tizenöt éves története alatt átalakult a Gloster Telekom tevékenysége, ezért a tulajdonosok a cég nevének megváltoztatásáról döntöttek – adta hírül közelményben a cég. Ezzel egy időben az operatív vezetését is átalakították.

A cég kezdetben Cisco gyártmányú IP-telefonközpontokkal és hálózati eszközökkel foglalkozott, mára azonban lényegesen kibővült a portfóliója, komplex vállalati üzleti igényekre kínál informatikai megoldásokat, többek között a HP, az EMC, a VMware és a Microsoft minősített parnereként. Emellett van saját fejlesztésű adattároló megoldásuk is, a Cerebro. Ezért január elsejétől a cég nevében szereplő Telekom szót az Infokommunikációsra cserélték, így a továbbiakban a vállalat hivatalos neve Gloster Infokommunikációs Kft.

Az elmúlt három évben nagyon gyors volt a cég növekedése – 2015-ben még 400 millió forint volt az árbevétele, tavaly pedig meghaladta az 1 milliárdot –, amit a cég vezetésben is le kellett követni. Szekeres Viktor tulajdonos-ügyvezető igazgató megtartja pozícióját, de a jövőben elsősorban lobbitevékenységre, az üzleti irányok fejlesztésére, valamint a kompetenciabővítésre koncentrál. A napi operatív cégvezetői munkát Kiss Tibor látja el, aki 2016 óta dolgozik a Glosternél.

Kiss Tibor szakmai pályafutását a HTTP Alapítványnál (A Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda Alapítvány) kezdte projekt- majd programmenedzserként. 2010-ben a Logicomhoz igazolt, ahol először pre-sales mérnökként, majd Cisco-termékmenedzserként dolgozott. Mielőtt 2016-ban a Glosterhez igazolt, négy évig az RRC-nél volt termékmenedzser, ahol szintén Cisco-termékekkel foglalkozott.

Közösség & HR

Elon Musk egyelőre kudarcot vallott az OpenAI ostromával

Az üzletember elvesztette az MI-fejlesztő vállalat ellen indított perét, miután az esküdtszék megállapította, hogy túl sokáig várt az OpenAI vezetőit és működését is célzó, sokmilliárd dolláros kereset benyújtásával. Musk ügyvédje szerint azonban messze még a vége, és a fellebbezést követően ők nyerik majd a háborút.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.