Neurális hálózattal rekonstruáltak egy olyan Picasso-festményt, amit a közönség még soha nem láthatott – írta a MIT Technology Review. A festmény vagy vázlat létezéséről már jó ideje tudtak a művészettörténészek.

1998-ban vetették alá alaposabb vizsgálatnak Picasso kék korszakának egyik híres, 1903-4 környékén keletkezett expresszionista festményét, a chicagói Art Institute-ban őrzött Az öreg gitárost. Az akkori technikákkal – röntgen és infravörös fény segítségével – lefényképezték ezt a rejtett festményt, de csak annyit sikerült kideríteni, hogy egy a bal karját kinyújtó ülő nőt ábrázol.

Egy festmény újraalkotása stílustranszferrel

A közelmúltban a londoni University College mesterségesintelligencia-kutatói, Anthony Bourached és George Cann egy tanulmányt közölt arról, hogy neurális hálózaton alapuló mesterséges intelligenciával rekonstruálták a festményt. Nem kellett nulláról indulniuk, mivel Picasso levelezésében is megtalálták a nyomát a lefestett alkotásnak. (A múlt század elején Picasso elég sokat nélkülözött, ezért előfordult, hogy újrahasznosította olyan vásznait, amikkel esetleg elégedetlen volt.)

Mint a Technology Review írja, az így előállított kép fontos, mivel segít megérteni Picasso alkotási folyamatát, és tekintve, hogy a 20. század egy legfontosabb művészéről van szó, ez sem elhanyagolható szempont. Ehhez azonban szükség volt a teljes rekonstrukcióra, mivel két évtizede készített felvételek csak nőalak halvány körvonalait mutatták, a színekről és a festékhasználatról, ecsetkezelésről semmit sem árultak el.

A kutatók az intelligens képfeldolgozásban már polgárjogot nyert ún. stílustranszfert egy neurális hálózat segítségével valósították meg: megpróbálták Picasso festői stílusát alkalmazni a megtalált képre, és így kiegészíteni a valós képi információkat. Ezeknek a képi információknak az újraalkotásában segített a neurális stílustranszfer.

Magát a módszert 2015-ben fejlesztette ki Leon Gatys kutatócsoportja a Tübingeni Egyetemen. Gatysék neurális hálózata több rétegből épül fel, és az egyes rétegek lépésről lépésre azonosítják-pontosítják a vizuális információkat, imitálva az emlősök látását. Például egy réteg azonosítja az éleket, a következő az élek által formált alakzatokat (kör, négyzet, sokszög stb.), a következő az alakzatok alkotta mintázatot (pl. két kör egymáshoz közel esik), majd egy újabb réteg az alakzatokat beazonosítja, például szemként.
 

A rekonstrukció fázisai

A tübingeni kutatók azonban arra is megtanították neurális hálózatukat, hogy felismerjen különböző művészi stílusokat, például hogy képes legyen megkülönböztetni egy Van Gogh-képet Picasso alkotásától. Eközben jöttek rá, hogy ezt a stílusérzékelést el lehet választani a gépi látás képességétől, sőt a folyamat meg is fordítható, azaz a stílus ráhelyezhető képekre. Így egy képet már át tudtak alakítani különböző művészek stílusába.

Beleláthatunk az alkotás folyamatába

Erre az eljárásra épített Bourached és Cann is. Elkészítették a Picasso-festmény alatti réteg röntgenképei alapján egy kézi szerkesztésű verziót, és azzal dolgoztak a neurális hálózatukban, amelynek megtanították Picasso kék korszakának festői stílusát.

Azt persze nem lehet tudni, hogy Picasso is így festette-e meg a képet. Arra azonban mindenképpen alkalmas a módszer, hogy pontosabb elképzelésünk legyen a művész alkotási folyamatáról. Nem ez az egyetlen rejtett kép, amit a brit kutatók reprodukáltak. Így tárták fel a szintén spanyol festőművész, Santiago Rusiñol egy alkotását, amit Picasso ugyancsak 1904-ben festhetett le.