Egyes, vízállónak hívott Samsung Galaxy S7 modellekről kiderült, hogy még sincsenek olyan nagy barátságban az éltető folyadékkal, mint ahogyan azt a gyártó állította.

A dél-koreai gyártó bejelentette, hogy kijavította azt a gyártási hibát, ami miatt egyes Samsung Galaxy S7 Active okostelefonok nem bírták ki azokat a víz alatti körülményeket, melyekkel egyébként meg kellett volna birkózniuk. A Consumer Reports-on megjelent információk szerint két készülék elhasalt egy ezt a vizsgáló teszten.

A víz alatt már nem is annyira aktív

Maga a Samsung Galaxy S7 Active az AT&T kínálatában bukkant fel, meglehetősen borsos, 800 dollár körüli áron. Gyártójának állítása szerint másfél méternyi (5 lábnyi) vízmélységben kellene egy ilyen okostelefonnak 30 percig kibírnia meghibásodás nélkül, a fent említett teszt szerint azonban ennek nem minden esetben feleltek meg a készülékek.

Noha a vállalat nem közölte, hogy az Egyesült Államokban június közepe óta elérhető modellből mennyit értékesítettek vagy küldtek vissza garanciális problémákra hivatkozva, a jelenség nem okozhatott eddig leküzdhetetlen gondot a Samsungnak. Phil Berne, a vállalat egyik PR-menedzsere úgy nyilatkozott, hogy „az összes eladott készülékkel összehasonlítva parányi” a hiba hatása.

Elmondása szerint egyébként az összes Galaxy S7 Active ugyanabban az ázsiai gyárban készült. "Megtaláltuk a probléma forrását a gyártósoron, és el is hárítottuk" – nyilatkozta Berne, további részletek közlése nélkül. Azt viszont kijelentette, hogy a most forgalomba kerülő készülékek már mind mentesek ettől a hibától.
 

Nem lesz visszahívás

A már leszállított, boltok polcain található telefonokat nem hívja vissza a Samsung. Ezt a döntés azzal indokolta a vállalat, hogy minden készülékre biztosít egy év teljes körű garanciát. Berne állítása szerint azok a Samsung Galaxy S7 Active tulajdonosok, akiknél beázik a készülék, visszavihetik a kereskedőnek – vagy akár közvetlenül a gyártóhoz is küldhetik –, cserébe pedig egy új készüléket kapnak (a rajtuk tárol információ elvesztéséért való kompenzációról nem esett külön szó). A beázásmentes, már eladott telefonokat azonban nem fogják kicserélni.

A Consumer Reports további részletekre vonatkozó kérdéseit – milyen sorozatszám alapján vagy mely módszerekkel lehetnek beazonosíthatók a hibás példányok – nem kívánta megválaszolni a Samsung. A jelenség csak nagyon-nagyon kis számú eszközt érint – állította Berne –, és nem szeretnék, hogy az emberek azt higgyék, feltétlenül vissza kell küldeniük telefonjaikat.

Kérdés persze, mennyire nyomja rá a bélyegét a típus eladási adataira ez a hozzáállás. A gyártási hibáról értesültek egy része nyilván nem kockáztatja azt, hogy a még problémás szériából szerezzen be egy példányt, tehát vagy kivár, vagy egyáltalán nem vásárol Samsung Galaxy S7 Active-ot.

A vállalatnak egyébként három változata is a csúcskészülékeiből, de a Samsung Galaxy S7 és a Samsung Galaxy S7 Edge kibírta a hasonló tesztek során kapott terhelést.

Konzumer tech

Ismerni véljük, félünk tőle és kevesen használjuk, mi az?

Ha hinni lehet egy hazai kutatás eredményeinek, akkor a válasz természetesen a mesterséges intelligencia, illetve a szövegalkotásra trenírozott generatív algoritmusok.
 
A világ a "cloud first" stratégiát követi. Nem kérdés, hogy a IT-biztonságnak is azzal kell tartania a tempót, de nem felejtheti, hogy honnan startolt.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

Jön a Clico formabontó cloud meetupja, ahol eloszlatják a viharfelhőket

Merre mennek a bitek a felhőben, ledobja-e szemellenzőjét az IT-biztonságért felelős kolléga, ha felhőt lát, lesz-e két év múlva fejlesztés cloud nélkül? A Clico novemberben fesztelen szakmázásra hívja a szoftverfejlesztőket a müncheni sörkertek vibrálását idéző KEG sörművházba.

Minden vállalatnak számolnia kell az életciklusuk végéhez érő technológiák licencelési keresztkockázataival. Rogányi Dániel és Vincze-Berecz Tibor (IPR-Insights) írása.

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 1. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 2. rész

Miért ne becsüljük le a kisbetűs jelszavakat? 3. rész

A felmérésekből egyre inkább kiderül, hogy az alkalmazottak megtartása vagy távozása sokszor azon múlik, amit a szervezetük nem csinál, nem pedig azon, amiben egymásra licitál a többi munkáltatóval.

Ezért fontos számszerűsíteni a biztonsági kockázatokat

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2023 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.