A dróntechnológia alkalmazása a tájtervezésben, a virtuális valóság tanulást segítő lehetőségeinek kiaknázása, szakkollégiumi kurzusok digitalizációja – ilyen és ezekhez hasonló ötletek nyertek a nonprofit szervezetek számára kiírt Invitech InnoMax-díjon. A már tizenkettedik alkalommal megszervezett innovációs seregszemlén az oktatás, a felzárkóztatás, a fenntarthatóság és a környezetvédelem kapott főszerepet.
Az idei díjak odaítélésében a zsűri mellett már a nyilvánosságra is nagyobb szerep hárult, több ezer szavazat érkezett a benevezett ötletekre. Az Invitech hagyományosan az Effekteam Egyesület szakmai együttműködésével bonyolítja le a pályázatot.
A győztesek között ott volt az orosházi Németh Imre Alapítvány, amely drónok és VR-felszerelések segítségével szeretné gazdagítani az iskoláskorú gyermekek számítástechnika oktatását, és ezekhez kíván egy kiképző parkot létrehozni. A Kompánia Alapítvány a szociálisan hátrányos helyzetű és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek fejlődését elősegítő, a virtuális valóságot is segítségül hívó foglalkozásaihoz nyert anyagi támogatást, míg a Dél-Alföldi Urbanisztikai Egyesület Szeged városának fontosabb fejlesztéseit, az azokkal kapcsolatos terveket szeretné szemléletesebbé tenni egy applikációs segítségével, amely városi séták közben mutatná meg az elképzeléseket interaktív módon.
A közönségdíjas pályázat nem kisebb célt, minta az ökológiai válság lassítását tűzte ki célul. A Magyar Permakultúra Egyesület a fenntartható tájtervezéssel és az abban alkalmazott dróntechnológiával nevezett és nyert. Az eszközpályázat győztese pedig az EVK Szakkollégium digitális szakmai kollaborációs tér kialakítását célzó ötlete, amely még jobban hozzájárul a kurzusok, tréningek online térbe való áthelyezéséhez.

A díjazottak és az Invitech munkatársai (Forrás: Invitech)
A pályázatok elbírálásában Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára; Marton László, az Invitech vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese; Dr. Molnár Klára, az Effekteam Egyesület igazgatója; Chikán Attila, az ALTEO Group vezérigazgatója; valamint Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója vett részt.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?